!!! ÚJ TÉMA AZ OLDALON !!!

Sziasztok!

   Már egy ideje nézegettem a blogok közti köröm kihívásokat. Úgy gondoltam megpróbálkozom egyel, amit Manna blogja hirdet. Szóval remélem tetszeni fog majd nektek. Március 4., 9., 14., 18., 23., 27-én teszem fel. Persze ez nem azt jelenti, hogy félbemaradnak a részek. Most is éppen azon dolgozom. :) Hát azt hiszem ennyi lenne.

52. rész part 1

(November 8, vasárnap)

    Reggel arra ébredtem, hogy a törött lábam nagyon fáj. Mintha egy szűk csőben húzták volna. Hívtam egy nővért, mert nem egészen értettem, mi a baj, mivel ránézésre ne volt semmi. Megkaptam a "diagnózist", beledagadt a lábam a gipszbe. Levettem a nadrágom (azért, hogy ne legyen tiszta gipsz a ruhám) és vártam az orvosra, hogy újra gipszeljen. Már tíz óra fele volt, de még mindig az orvost vártam. Na, ekkor jutott az eszembe, tegnap megbeszéltem Levivel, hogy segítek neki tanulni TÍZ óra körül. Ahogy ezt kimondtam magamban betorpant ő. Hát rém ciki volt, mondhatom. Csak képzeljük el, bugyiban fekszem az ágyon (persze fölül rendesen fel voltam öltözve). Levi is, szegény úgy ledöbbent, hogy még elfordulni is nehezére esett. Mereven nézett egem, persze én mondtam neki, hogy menjen, ki vagy legalább forduljon el. Ez csak úgy sikerült neki, hogy fejbe dobtam a párnámmal. Mikor nagy nehezen elfordult óriási küzdelmek árán megszereztem az ágy végébe összehajtott takarót. Betakaróztam, és mondtam neki, hogy most már megfordulhat. Lesütött szemmel odahozta a párnát és leült mellém.

51.rész

 - Kicsim... apáddal elengedtünk ide, mert úgy gondoltuk, hogy elég érett vagy és felelősségteljes ahhoz, hogy megpróbálj egyedül élni - mondta anyu szépen lassan koncentrálva arra, amit mond.

 - Igen, és ez volt a legjobb, ami történt...- mosolyogtam.

 - De tudod... Szóval akkor megérted, hogy a legjobbat akarjuk neked. Éppen ezért hoztuk meg ezt a döntést. Már akkor, mikor olyan beteg voltál kétségek merültek fel bennem. De édesapád megnyugtatott, viszont ez már sok... Mivel a lehető legjobbat akarjuk neked, meghoztuk ezt a döntést. Miután felépültél visszajössz Franciaországba velem. Tudom, hogy itt vannak barátai, de egyedül nem tudsz boldogulni még. /mikor elmondta lefagytam/

 - Hogy micsoda? Ezt nem hiszem el... Miért nélkülem döntöttétek el - teljesen kiakadtam.

 - Kicsim nyugodj meg, olyan lesz, mint régen... - próbált nyugtatni.

 - Most miért jó az neked, hogy tönkreteszed az életem. Gyűlölöm, nem akarok visszamenni. Elegem van, hogy sohasem dönthetek a SAJÁT életemről. Volt valaha, hogy számított a véleményem.. Amikor elrángattatok a barátaimtól?! Most végre újra együtt lehetek velük, erre szó nélkül elrángatsz. Mondjuk mit is vártam, te ilyen vagy. Önző... utállak.

 - Nem érdekel, mit mondasz, akkor is visszajössz megértetted?! - ezután kiviharzott a szobából.

  Bár még soha nem mondtam anyának, amit akkor mondtam. Vagyis még akkor sem, mikor kicsiként elrángatott egy idegen országba. Azt hiszem nem komolyan gondoltam, vagyis igen. Abban a percben talán igen... Ki akartam magamból adni a dühöt és elmondani valakinek. De inkább úgy döntöttem, hogy inkább csak előtte mondom el a fontosabb embereknek, Levinek, Kleminek, Tominak, Daninak, Marcinak. Egész este azon gondolkoztam "Milyen lesz, ha visszamegyek?". Az ottani barátaim közül senki sem maradt. Ekkor a laptopom csilingelt kettőt. A facebook volt az... "Két új üzente"