50. rész

(November 4, szerda)

    Levi szorosan ölel és feküdtünk az autó előtt. Nem bírtam abbahagyni a reszketést. Bár, csak pár másodperc volt az egész, de olyan hosszúnak tűnt. Nem bírtam megszólalni, se megmozdulni. Ezután minden kezdett elmosódni. Még pár dolgot hallottam a nevemen szólongattak és azt hiszem mentő hangját is. De bárhogy akartam nem bírtam kinyitni a szememet. Csak az járt a fejemben - Levi, Levi nem sérülhet meg miattam. Egyszer csak kezdtem ébredezni, nagyon fájta fejem, így időbe telt mire ki tudtam nyitni a szememet. A szobában, ahol feküdtem sötét volt, csak a vészkijáratot jelző láma világított a maga zöldes, halovány módján. Valaki..., valaki fogta a kezemet. Az ágyam mellet kuporgott ráborulva az ágyra. Aludt, de mégis úgy szorította a kezemet, mintha csak az életem múlna rajta. Bár nem láttam az arcát, biztos voltam benne, hogy Levi az... Ki más lenne? A szüleim nincsenek itt. Lehet, hogy még nem is tudnak a balesetről. Klemi vagy Tomi... nem hiszem. Vagy talán? Nem ő sem lehet, Norbit nem érdeklem. Feküdtem az ágyon éreztem, hogy valami nem stimmel a lábammal. Iszonyatosan fájt, elengedtem Levi kezét és megsimítottam az arcát. Közben halkan suttogtam - Köszönöm, mindent köszönök. Bár megígértem Louisnak és ami fontosabb anyának, hogy nem sírok, de nem bírtam tovább a könnyeimmel. Szépen csendben sírtam, csak peregtek a cseppek sorban le az arcomon. Azután valamikor álomba sírtam magam. Másnap arra keltem, hogy a nap csiklandozza az arcom. Lassan kinyitottam a szemem, Levi nem volt a szobában. Már biztos hazament - gondoltam. Ekkor lépett a szobába, akkor láttam csak, hogy egy kötés van a homlokán. Észrevette, hogy fent vagyok, nem szóltunk semmit, ő némán odasietett az ágyamhoz. Még mindig csend volt. Nagy gombóccal a torkomban nyeltem egyet, majd így szóltam - Köszönöm, hogy megmentettél. Mosolyogtam rá gyengéden. Ő visszamosolygott, lágyan megfogta a kezemet és így szólt:

49.rész

~ A féktelen rohanás...

(November 2, hétfő)

    Norbi állt az ajtóban. Abban a pillanatban elszállt minden bátorságom. Gondoltam, hogy sokkol majd, de nem hittem, hogy ennyire. Kit álltatok, túl vagyok rajta, még mit nem...

 - Hát te? Mit keresel itt... /úgy tűnik nem vette észre Levit/

 - Csak ajándékot hoztam a szüleidnek, köszönetképpen, hogy itt maradhattam egy ideig. /miközben ezt mondtam odajött a kapuhoz/

  Pár másodpercig csak néztük egymást... furcsa érzés volt, teljesen elfeledkeztem mindenről. Olyan érzés volt, mintha beszippantott volna a szeme.

 - Aaa, csak add már oda és mennyünk. /kiáltott oda Levi/

 - Hát ez meg? Mit keres itt...

  Levinek akart menni, de én közéjük álltam. Norbi erre még jobban dühbe gurult. Most így visszagondolva nem volt túl jó ötlet Levivel menni, bár nem tudtam magamról levakarni. Persze Norbi csak ordítozott, hogy mekkora egy *$@!ß vagyok. Ekkor pedig Levi is bepöccent, szóval két tűz között álltam. Nem elég, hogy megcsaltál ezzel a csávóval, még idehozod... - mondta Norbi. 

48.rész

~ Tanulás és az első nap...

(November 1-2)

    Ma reggel én keltem fel előbb. Csendben összeszedtem azokat a könyveket, amiből tanulni kell. Átöltöztem majd végighasaltam az ágyon. Fülhallgatóval zenét hallgattam és közben gőzerővel tanultam. Nem sokkal később Klemi is felkelt.

 - Bocsi, hangos voltam... Felkeltettelek?

 - Nem, magamtól keltem. /mondta kómás fejjel/

  A fejére húzta a takarót, majd fél másodperc után felült és döbbenten rám nézett. Azt hiszem, csak most esett le neki, hogy újra itt vagyok. És talán még a hajam is furcsa volt neki.

 - Hát te? Mikor jöttél?

 - Tegnap késő este jöttem haza, de a cuccaim már délután óta itt vannak. /mosolyogtam/

 - És a... izé a hajad? Mi történt vele? /igazam volt/

 - Nem tetszik? /kérdeztem/

 - De-de,  csak szokatlan... Furcsa, hogy ahányszor elmész, mindig másképp jössz vissza. /nevette el magát/

47.rész

~Átvágtak... már megint...

 (Október 31, szombat)

 

Gyerünk Adri, csak az igazat..

 -  Figyelj Charl, ez nem az, aminek látszik...

 - Ja, persze.. /vágott a szavamba/

 - Gyere le, és elmondom. /nyugtattam/

 - Nem, tudod mit? Elmondom, miért is jöttem. Adele (egy gonosz csaj az volt osztályból) mindenkinek azt mondta, hogy mekkora egy ribi vagy.

 - Mi? De hát miért? /nem egészen értem/

 - Hát, mert azt állítja, hogy ráhajtottál a pasijára.. Minden nap vele voltál.

 - Hogy mi? Mégis miből, nem is találkoztam Lionellel (a pasija).

 - Vele már szakítottak, de ezt már mondtam. Ahogy látom igazat mondott.. /nézett végig Louison szúrós szemmel/

 - Te? /fordultam Louishoz, miközben Charlott kirohant/ - Várj, nem tudtam, hogy együtt vannak. /rohantam Charl után/

 - Ááá, minden világos... Istenem, és én még voltam olyan hülye, hogy megvédtelek. Hogy lehettem ilyen, hülye, hogy kiálltam melletted? Ráadásul még a srác is ellenem fordult, aki végre felfigyelt rám. Egy barom voltam, és még Lulu is összeveszett Rayannel, csak miattad. Undorító vagy..  Még te sírsz, hogy elhagyott a "szerelmed"? De látom nem viselt meg, mert már jól vagy. Na csá...

 - Mi? Charl várj.. /de nem várt, csak kirohant a kocsijához, és elment/

46.rész

~Az utolsó nap a szünetből

(Október 30-31.)

   Az elmúlt három napban rengeteget találkoztam Louissal. De beszéltem Luluval, és Charlottal is. Szinte meg sem ismertek az új hajam miatt. Ma a megint találkozok Louissal. Gondoltuk, hogy elmegyünk kempingezni, de már túl hideg van... Meg túl messzire sem tudunk menni, mert holnap haza kell mennem, és nem késhetem le a gépet. Időben oda kell érnem a táncversenyre is, hogy Ádám elvihesse Vivit az utazásra. Már nagyon izgulok, ma sokat gyakoroltam otthon a koreográfiát. Délután Loius nem mondta el, hogy hova megyünk, csak beültetett a kocsijába. Végül a régi sulinál kötöttünk ki. a portás megengedte, hogy körülnézzünk. (Mivel emlékezett rám, és Louis ugye odajár.) Ahhoz képest, hogy csak négy évet jártam ide rengeteg emlékem van minden egyes sarokról. Az egyiknél kaptam az első csókom a suli-buli után, ezen a folyosón ütköztem bele abba a fiúba, akibe bele voltam zúgva egy teljes évig. Úgy, hogy még a nevét sem tudtam. És még ezernyi emlék jutott az eszembe. Louis is mesélt pár vicces történetet, ami akkor történ, mikor nem voltam itt (még/már). Egy-két órát biztos eltöltöttünk a suliban, beszélgettünk, és nevetgéltünk. a sulitól elmentünk sétálgatni.