34.rész

(Szeptember 28, kedd)

Leült mellém néma csöndben és közelebb hajolt. Majd elkezdte.

 - Most mi van kettőnkkel?

  Hát ez egy jó kérdés... sűrű hallgatás volt, amikor is Andi jött be. Vacsorázni hívott minket. Evésnél mind a négyen csendben voltunk. Norbi érdekes módon hamar megette a kaját és felment a szobájába. Én is végeztem a vacsorával, felmentem és megálltam a szobaajtó előtt. Mivel fent sötét volt és az ajtó alján nem szűrődött ki fény bementem. Biztos fürdik.. - gondoltam. Nagyon sötét volt a szobában. Leültem az ágyra és hátradőltem, elfogott a nosztalgia. Azokról az időkre gondoltam vissza, amikor négyen ebben a szobában hanyatt feküdtünk és csak röhögcséltünk, holott már aludni kellet volna. (Amikor hárman Norbinál aludtunk Krisz szobájában aludtunk, mert az nagyobb.) Olyan szépek ezek az emlékek... Nem tudom mikor, de elaludtam és az emlékezés álomba ment át. Nagyon furcsa álmom volt, olyan volt, mintha visszaálmodtam volna egy olyat, amit réges-régen el is felejtettem. Reggel finom meleg karok között ébredtem, amikor magamhoz tértem láttam, hogy Norbi fekszik mellettem. Szoroson ölelt, akkor villant be, hogy b@aszki ma suli van. Szépen óvatosan kikeltem az ágyból, nehogy felkeljen. Sikeresen összekaptam magam és már szaladtam is a suliba. Általában sem sokat értek az órákból, de ma egy kukkot sem értettem. Az egyik szünetben a folyosón szembetalálkoztam Levivel. El kell mondanom neki, hogy Norbival vagyok együtt.

 - Beszélnünk kell, suli után gyere a termünkbe.. /erre csak bólintott és továbbment/

  Klemi jól megvan Marcival, szinte egész nap turbékolnak egymással. Szegény Tomi, még előtte is... Majd megszakad a szívem, hogy míg az egyik barátom boldog a másik szíve megszakad az ő boldogságától. Úgy szeretnék segíteni Tominak, de nem tudom, hogy mit tehetnék... (Egyébként Marci és Klemi nagyon-nagyon cuki együtt.) Hamar vége lett a napnak, már nagyon szorongtam, hogy hogyan is mondjam el Levinek. Bementem a termünkbe. Levi már ott ült az egyik asztalon, bár amikor beléptem csak a körvonalait láttam, mert a szemembe világított a nap. (Az osztálytermem a kémia előadóterem, amin földtől plafonig érő nagy ablakok vannak. A lemenő nap vörös sugarai besütöttek az ablakon.) Szépen lassan odasétáltam hozzá és melléültem. Pár perc néma csend volt.

 - Mond, már mi van? /szakította meg a csendet/

 - Nos, ez kicsit... öm, hogy is kérdezzem. Említetted, hogy nagyon hasonlítok a szerelmedre. És az, hogy velem kedves vagy milyen érzésnek tudható be?

 - Hát, tudod... helyettesíted őt, de nehogy félreértsd.. nem vagyok szerelmes beléd... Csak egyszerűen, olyan érzésem van, hogy ismerlek. Kívül-belül ismerlek már régóta és csak egy nézéssel azt érzem, hogy keresztüldöfsz. Mintha átlátnál rajtam és tudnád, ki vagyok mélyen odabent, legbelül... /húha, ez sokkolt egy kicsit/

 - Akkor nem zavar, hogy Norbival együtt vagyok. Akkor hát barátok vagyunk, nem igaz?!

 - Ja, aha.. /fogta a táskáját és elment/

  Ránéztem az órára, nagyon késővolt. Norbit már biztos kerülgeti a szívroham, és ezzel elindultam a folyosón, ami vörös fényben úszott. Ahogy sétáltam a folyosóm megláttam Norbit. Elindultunk egymás felé egyre szaporább léptekkel. Ahol összeértünk megcsókoltuk egymást, majd megkérdezte.

 - Hol voltál eddig?

 - Meg kellet beszélnem Levivel a dolgokat, de azt még mindig nem tudja és lehet jobb is, hogy nem tudja.

 - Rendben. /sóhajtott/ 

 - De te mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy nem jöhetsz holnapig az iskolába? 

 - ... De mondanom kell valamit, amit már nem bírok tovább magamban tartani. /mosolygott/ 

 - Na... /be se tudtam fejezni, mert ismét megcsókolt/

 - Csak szeretlek, ennyi...

 - Tudom, én is /ezzel visszacsókoltam/

  Ezután viccesen megszólalt "Akkor most járunk?". Istenem, az a kisgyerekmosoly..

 - Persze te h#lye. /mosolyogtam rá/

  Hazafelé kézen fogva jöttünk és úgy félpercenként megcsókoltuk egymást. Otthon megvacsoráztunk, lefürödtünk. Én fürödtem másodikként, amikor bementem a szobámba Norbi az ágyamban feküdt. Későre járt így mondtam neki, hogy menjen aludni. Azt kérdezte, aludhat-e velem.... Természetesen nemet mondtam, mit szóltak volna a szülei, hogy még egy hete se járunk... Na, mindegy, adtunk egymásnak egy hosszú „jó éjt” csókot és elmentünk aludni. Istenkém, két dolgot szeretnék tudni MIKOR és MIÉRT szerettem bele ennyire? De a lényeg, hogy őrülten szeretem.

33.rész

    Mikor beléptem a fürdőbe nagyon megijedtem. Norbi még bent volt. Bár már fel volt öltözve, majdnem. Póló nem volt rajta. Majdnem sikítottam egyet, de befogta a számat.

 - Olyan hülye vagy... -bosszankodott.

Eközben végignézett rajtam, én teljesen lefagytam. Olyan jól nézett ki. Izmos volt, de nem az-az agyongyúrt. Csak az rántott vissza az életbe, hogy hozzám dobott egy törölközőt.

 - Takard el magad- ezzel megfordult és kiment.

Megfürödtem, bevittem a szobámba a ruhákat. Ezután lementem a konyhába vacsorázni. Nem tudtam ránézni a Norbira, tudtam, hogyha ránézzek, elpirulok. Csöndben behabzsoltam a vacsit. Majd elköszöntem, és elmentem fogat mosni. Éppen le akartam feküdni, amikor bejött Andi.

 - Mi a baj? Vacsoránál hozzá sem szóltatok egymáshoz. Történt valami, nekem elmondhatod.

 - Nem... semmi. Nem sokat változott, a semmin is képes megsértődni- nevettem el magam fájdalmasan.

 - Látom, nem akarod elmondani. Semmi baj, de tudd, hogy ha bármi van, nekem elmondhatod. És megpróbálok segíteni. Na, és holnap már mész suliba?

 - Persze, hogy megyek. Pár seb, és egy kis fejfájás nem tart vissza...

 - Nem kéne megnézetni nincs-e agyrázkódásod?

 - Hát, akkor holnap elmegyek orvoshoz.

 - Rendben. A 62-es busszal tudsz majd menni, pont a kórház előtt tesz le.

  Ezután bepakoltam a ruhákat a szekrénybe, és lefeküdtem. Másnap kilenckor keltem. Felöltöztem, majd lementem a konyhába. Mivel nem volt gabonapehely elmentem a kisboltba, és vettem magamnak. Mikor visszaértem reggeliztem, összepakoltam pár iratot, és megmostam a fogam. Tíz órára értem oda, kikapcsoltam a telefonom. Vártam délig, mikor már én jöttem volna, jött az ebédidő, meg a vizit. Egy órakor keveredtem be az orvoshoz. Azt mondta nincs semmi bajom, de azért figyeljem, ha esetleg rosszabb lesz. Na, tessék ezért ültem ott három órát. Már hazafelé sétáltam, amikor Norbi futott el mellettem kétségbeesve. Ennek mi baja? Hátranéztem, majd mentem tovább. Otthon jutott csak eszembe, hogy nem kapcsoltam be a telefonom. Mikor ezt megtettem láttam, hogy Norbi 120-szor hívott, nem túlzás. Várjunk csak... engem keresett volna az utcán? Szinte azzal a lendülettel, ahogy hazaértem fordultam vissza. Ugyanazon az úton indultam vissza. Egyszer csak velem szemben rohant. Most viszont nem rohant el mellettem, hanem lihegve megállt velem szemben.

 - Nem mehetsz el- lihegte.

 - Hogy mi? Te meg miről beszélsz?- nem szólt semmit csak hazavonszolt.

  Beértünk a házba. Éppen kérdezni kezdtem volna őt.

 - Mi bajod van? Nem érte...

  Nem tudtam befejezni a mondatot, mert megcsókolt. Olyan tüzes, és heves volt, hogy majdnem elolvadtam. Vagy jó tíz percig csak csókolóztunk az előszobában. Majd, amikor abbahagytuk azt mondta.

 - Nem mehetsz el. Nem hagyom- mondta kétsége esve.

 - Te miről beszélsz? Hova mennék én?- egyáltalán nem értettem.

 - Hát Tomihoz, mint, ahogy a levélben írtad- mutatott egy levelet.

 - Nem én írtam, csak az orvoshoz mentem... és nem is én írtam ezt.
Nem értettük ezt az egészet. Főleg én, mert Norbin látszott, hogy valamin nagyon kattog az agya.

 - ... de akkor hol vannak a ruháid és a bőröndöd?

 - Hát elraktam a szekrénybe.

  Ezután bementünk a nappaliba, és leültünk a kanapéra, elmondta, hogy mi történt. Reggel, amikor felkelt nem voltam a házban. Minden szobába bement körülnézni, de semmi. Amikor bement a szobájába, ott megtalálta ezt a levelet.

                                     Norbi...

            Elegem lett ebből, elköltözök egy másik barátomhoz.. majd valamikor újra látjuk egymást. 

                                                                     Csók Adri

  Bement a szobá(m)ba, és látta, hogy nincs az ágy mellet a táskám. Ezután csak rohant, és keresett az utcákon. Amikor elrohant mellettem nem vett észre. Szegényke nagyon elfáradhatott, elaludt a kezeim között. Betakartam, és lehoztam a laptopom. És megírtam a házit is, annyira belemerültem, hogy észre se vettem, milyen későre járt. Hát bármit csinálok, a kémia nem megy. Na, bumm. Annyira gondolkoztam. Csak akkor eszméltem fel a könyvekből, amikor Norbi elnevette magát. Megfordultam, ő hason feküdt a kanapén. És engem nézett.

 - Te meg mióta bámulsz engem?- játszottam a sértődöttet.

 - Egy ideje... Nem semmi az arckifejezés- nevetett.

Erre sértődöttet játszottam. Megfordultam, és komoly arccal tanulni kezdtem újból, vagyis csak úgy csináltam. Tíz perc után a szemem sarkából rápillantottam. Hanyatt feküdt, és olvasott. Hát őt aztán semmi nem érdekli. Csak szeret kiröhögni- gondoltam. Mérgemben felálltam, és kimentem a konyhába inni. Visszafelé mellette mentem el. Nem is számítottam rá, hogy megragadja a kezemet. Magára rántott, és megcsókolt.

 - Na, végre- mosolygott.

 - Köszi, most tanulnom kell, puszi- mondtam viccesen.

Ezután felálltam és indulni akartam az asztalhoz. De nem engedett, nem értettem.

 - Na, és hol marad a puszim?- tettette a szomorú kutyuska nézést.

 - Tessék- ezzel az arcára irányulva hajoltam felé, de egy jól irányzott fejmozdulattal a szájára került az a puszi. - Na, boldog vagy..?

Fogtam magam, és visszaültem tanulni. Pár perc múlva arra lettem figyelmes, hogy felült.

 - Mi van..?- kérdeztem.

 - Gyere, ide azzal a könyvel, rossz nézni, ahogy szenvedsz- hát persze, hogy szenvedek.

Amúgy se nagyon értem a kémiát, hát, még ha a figyelmemet is elveszik. Odamentem és leültem mellé. Belenézett a könyvbe és elkezdte.

 - Szóval… "Állítsunk elő magnézium-oxidot magnézium égetésével! Számítsuk ki, hány gramm magnézium szükséges 10 g magnézium-oxid előállításhoz!" ... kezd, én pedig segítek, ahol elakadsz. /most kb. ennyit sikerült leírnom/

                              2 Mg   +   O2   =   2 MgO

 - Na, valami csak megy még..! /ráztam a fejemet, hogy nem/

   Ezután egy órát magyarázta balról, jobbról, lentről és fentről is, hogy mit csináljak. Végül megcsináltam. Büszke vagyok magamra és örülök, hogy Norbi segített. Örömömben megöleltem.

 - És mi a jutalmam? /kérdezte/

  Most lefogtam a fejét, hogy ne tudja elfordítani, mint az előbb. Hajoltam a szája felé, szépen lassan. Majd mielőtt odaértem volna nyomtam egy csókot az arcárra. Azzal elkezdtem rohanni a konyhába, ő utánam. Mint a gyerekek kergetőztünk az asztal körül, ki tudtam szaladni a konyhából. Szaladtam fel a lépcsőn, de elkapott. A derekamnál átkarolt és felemelt. Én kiáltoztam.

 - Ne, neee... tegyél le.. 

 - Nem, nem ezt meg kell bosszulnom..

  Egyszer csak elhallgatunk, Andiék hazaértek. Úú, ez. Nem ciki, de.. képzeljétek el magatokat ebben a helyzetben. Norbi elengedett, álltunk csöndben. Valamit mondanom kellet.

 - Na, én azt hiszem.. felmegyek a szobába. /azzal áthárítottam Norbira a magyarázkodást/

  Persze felmentem, de hallgatóztam. Andi, Zoli és Norbi bementek a nappaliba így fentről nem igazán hallottam, így lemerészkedtem a lépcsőn. Hallgatóztam... Zoli kérdezett Norbitól. de mielőtt hallhattam volna megijesztett Andi. Ő a konyhában volt és teát csinált és csak most ment volna a nappaliba. Én fel akartam slisszolni, de Andi ezt mondta.

 - Ne menj sehova.. gyere a konyhába.

  Ó, jaj, itt baj lesz. Mehetek el valahova.. de hova? Októberig nem vagyok kolis már. Tomi az egyetlen ötletem. Ezen gondolkoztam, amikor Andi rákérdezett.

 - Figyelsz te egyáltalán?

 - Igen, bocsánat... megyek is, pakolok. 

 - Miért mennél pakolni? /kérdezte nagy meglepettséggel/ Csak azért vagyok dühös, hogy nem mondtátok el...

 - Igazából még nincs semmi... /legalábbis részemről/

 - Jaj, ne mond.. már amikor hazahozott látszott, hogy rettenetesen aggódik miattad. /mosolygott/ Csak egyet kérek. Figyelj oda rá, hogy ne csináljon semmi őrültséget.. /bólintottam/ És vigyázzatok.. ugye érted?!

  Jézus miket nem gondol rólam? De érthető... ezután kimentem a konyhából, Norbi is éppen akkor végzett. Együtt mentünk fel a lépcsőn be a szobába (Krisz szobájába, amiben jelenleg van). Becsukta az ajtót, én az ágyra ültem. Leült mellém és közel hajolt hozzám.

32. rész

(Szeptember 26.)

  Ma reggel korán keltem, még mindenki aludt. Andi, és Zoli ma nem dolgoztak. Norbi Krisz szobájában volt, szerintem még aludt. Tényleg nem is meséltem még Kriszről. Ő Norbi bátyja, öt évvel idősebb, mint mi. Most 21 éves, ha jól emlékszem egy francia egyetemen tanul. Régen, amikor kicsik voltunk mindig kizárt minket a szobájából. De engem néha beengedett, ha éppen összevesztem Norbival, Klemivel, vagy Tomival. Ha most belegondolok Norbi, azért tanult mindig annyira, hogy a bátyja nyomdokaiba lépjen.

  Egy órát facebook-oztam, beszélgettem az ismerősökkel. Nyolc óra lehetett, amikor Andi bekopogott...
 - Szabad...- mondtam meglepetten
Bejött a szobába, és becsukta maga után az ajtót.
 - Adri, ma elmegyek venni pár ruhát magamnak a barátnőimmel, és elmegyünk körmöt csináltatni. Norbinak is kéne vennem pár új ruhát. Szóval eljönnél velem? Csak, ha nem baj, hogy ős kövületekkel kell mutatkoznod- 37 éves, az hol ős kövület?- kérdeztem magamban
 - Persze szívesen megyek, ha nem zavarok...
 - Jaj, szupi most úgy érzem magam, mintha a lányom lennél. Lesz még egy veled egykorú lány is- ezzel szorosan megölelt, majd ki nyomta belőlem a szuszt is.
  Átöltöztem, reggeliztem. Megmostam a fogam, és megcsináltam a hajamat. Már éppen indulni készültünk, mikor Norbi támolygott le a lépcsőn halál kómásan kusza hajjal.
 - Hát ti? Hova mentek?
 - Megyek a lányommal vásárolni. Kettő felé jövünk puszika- adott egy puszit az arcára, és kiment a kocsihoz.
 - Na, most már van egy húgom is...- mondta viccesen.
 - Bocsi, nővér, mert te csak 30-án születtél. Na, most megyek öcsi- kacsintottam.
Bementünk az áruházba ott megláttam két nőt és egy lány. Mikor közelebb értünk Andi bemutatott engem, udvariasan köszöntem. A lány kicsit nagyképűen állt, és méregetett a szemével, aztán megszólalt.
 - Lídia...
 - Tessék?- nem értettem mit akar.
 - Lídia vagyok... te idióta- nézett rám, mint egy véres rongyra.
Ezután bementünk pár üzletbe. Andi észrevehette, hogy nem nagyon bírom Lídia közelségét. Mert egy kis idő után elköszönt a csapattól.
 - Na, jól van, sziasztok... holnap beszélünk. Most kell vennem pár ruhát Norbinak is.
Ezután vettünk két pólót, egy nadrágot, és egy pulcsit Norbinak. Megtetszett egy óra, rögtön arra gondoltam, hogy jó lenne Tominak. Hátha kicsit felvidulna.
 - Csak nem a barátodnak?
 - Mi? Ez..? Nem..., vagyis igen, de nem, olyan barát csak egy haver régről, Tomi.
 - Ja, értem.. emlékszem rá- szontyolodott el egy kicsit.
Nagy csönd volt ezután. Végül megvettem Tominak az órát. Kleminek is vettem azt a pár ruhát, hát neki is "kell". És talán még jobb kedve is lesz tőle.

  Mivel elmúlt dél beültünk egy kávézóba harapni valamit. Éppen kortyoltam a teából, amikor Andi megkérdezte.
 - Tegnap, amíg nem voltunk otthon meddig jutottatok?- úgy megijedtem, és megdöbbentem, hogy kiköptem a teát.

 - Tessék? Mi nem. Mi csak...

 - Értem- kuncogott. - Majd idővel rájöttök- mosolyogta el magát.
Mire is? Nem értem. Miután megebédeltünk, berángatott egy boltba, vett nekem pár ruhát. Hiába ellenkeztem, csak megvette. Ezután hazamentünk, Norbi, és az apja bütyköltek egy motort. Norbit felhívta valaki. Csak ezeket hallottam:
 - Nem, most. Köszi, nem megyek. Mondom, hogy nem... Várj, akkor megkérdezem.
 - Adri van kedved ma elmenni, bulizni egy kicsit?
 - Mi? Nekem holnap már suli, és még nem vagyok túl jól- több értelemben sem.
 - Jó, akkor én sem megyek.
 - Nehogy már? Menj nyugodtan.
Szó szerint noszogattam Norbit fel a szobájába, bár jelenleg én lakom ott. Betoltam az ajtón, és becsuktam magam mögött. Norbi hanyatt vágta magát az ágyon, én azonnal odarohantam, és szitkozódtam. Nehogy már az olajos ruhájába feküdjön az "ágyamba". Megfogtam a két kezét, és felhúztam ülőhelyzetbe.
 - Na, gyerünk, vedd le a pólód. Olajos lesz az ágy- vagy három perc csönd következett.
Úgy ült, mint valami bábu. Dühösen álltam előtte és vártam csípőre tett kézzel. Éppen azon gondolkoztam, hogy holnap Ádámnak mondanom kell, hogy válasszon mást társnak.
 - Csináld, te- most nem tudom, mire gondol.
 - Mit?
 - Mondom, vedd le te- akkor kapcsoltam, hogy ő a pólós beszélgetésre reagált.
 - Hogy mi? Én minek venném le, én nem vagyok koszos- mondtam zavarodottan.
 - Nem a tiedet- hogy mi? Ezt csak én nem értem?

 - Mindegy, hagyjuk. Különben is nem megmondtam, hogy nem megyek?- ordított rám.
Tombolva kivágta az ajtót, és pufogva elsétált a fürdőig és ott becsapta az ajtót. Andi bejött, és aggódva kérdezte.
- Mi a baj? Min vesztetek össze?
- Mindegy- majd úgy tettem, mintha dolgom lett volna.
Kiment a szobából. Én bepakoltam, amikor Zoli beszólt, hogy mehetek fürdeni. Fogtam magam, és bementem. (Leírás: egy helyiségbe  van a wc, és a kád valamint a mosdó. Úgy oldották meg, hogy ha valaki fürdik, akkor is lehessen a wc-ét használni, hogy egy kartonfalat csináltak. Vagyis a wc-ből nyílik a fürdő egy húzóajtóval.)

  Kicsi a fürdő, ezért "kint" vettem le a pólót, és a nadrágot. Ezután elhúztam az ajtót, nagyon megijedtem.