45.rész

~Új én...

(Október 26, Hétfő)

    Este sokat gondolkoztam, hogy mi is legyen, ha vissza kell mennem. Hogy viselkedjek vele, mit csináljak? Hogyan fogom elviselni minden nap az arcát.. De legalább már visszaköltözök a koleszba. Bár úgy jöttem el, hogy nem megyek, vissza nem tehetem meg. Nem csinálhatok bolondot a szüleimből, akik erre az évre mindent kifizettek. Nem lehetek ennyire önző. A mai nap már elviselhető formában voltam. Húgom elment egy fiúval csavarogni. hogy az ő szavaival éljek: "Nem tetszik, meg semmi csak barátok vagyunk." (Aranyos, engem akar megvezetni. Azért, mert néhány hónapja nem voltam itthon, azt hiszi, nem ismerem.) Ma nem akartam kimozdulni a lakásból, filmet akartam nézni. Beültem a nappaliba, lesötétítettem, és elkezdtem nézni a filmet. Azt, amit tegnap is, de akkor szakított félbe Louis. Anya sütött valami finomat, éreztem az illatát. Apa dolgozni ment. Végre ott tartok ahol tegnap.. mit fog válaszolni a lány.. Úgy izgultam, erre tessék csörgött a telefon.

Egy nyári szikra...ami egy téli lobogó szerelemé lett

Egy nyári szikra... ami egy téli lobogó szerelemé lett:

Kedves Naplóm!!

  Ma úgy döntöttem elkezdem írni a napjaimat. Nem vagyok különleges.. oly annyira nem, hogy, még akibe szerelmes vagyok, sem tudja, hogy létezem. Butus vagyok, amolyan "barna lány, gyakori szőke pillanatokkal..". És, hogy őszinte legyek sete-suta is :( Semmi nem úgy sül el, ahogyan azt én szeretném. Hát ennyit rólam, vagyis még annyi, hogy Lilinek hívnak. Most pedig beszéljünk A fiúról. Dani, egyszerűen tökéletes... mindenkivel kedves, és elég okos is... És persze helyes, na meg magas.. Izmos, de nem agyon gyúrt [... egy kétoldalnyi szöveg kihagyás után]
Szóval ilyen Dani :3 Bár nem régen ismerjük egymást, most vagyunk 15 évesek. Vagyis első évünk a gimiben. Nekem rögtön feltűnt, az osztálytalálkozón (mint mindenki másnak :/ ). Amikor megpillantottam, olyan volt, mintha megállt volna az idő... Persze ő suli első napjától menő lett, és én.. Hát én nem éppen, még barátokat is nehezen találtam. Egy nagyon jó barátnőm lett, Barbi.. És neki hála lett egy-két barátom. Hát, hogy meséljek előzményeket, elmesélem a gólyatábor napjait..

44.rész

~Louis... megbánta a múltat?!

(Október 25.)

    Reggel, borzalmasan néztem ki. A sminkem elkenődve, a szemeim be voltak dagadva. Azon gondolkoztam, hogy mit mondjak, ha lemegyek.. Végül, úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz. Mikor lementem csak Szandi nézte a Tv-t.

 - Hát anyáék? /kérdeztem/

 - Elmentek vásárolni.. Na, most pedig mond el mi bajod volt este.

Elmeséltem neki mindent, Norbiról, azt, hogy Levi megölelt stb. , és azt is, ami tegnap történt Louissal. Erre nem túl sokat tudott mondani. 

 - Tudom, hogy szereted, Norbit. Nem mondom, hogy felejtsd el, vagy hasonlók. De ne fuss olyan után, aki így félredob. /egy párperces csend után ismét beszélni kezdett/ - Tudod mit nem értek... Ha tegnap el tudtad magadtól lökni Louist, akkor előtte Levit miért nem?! 

  Nos, hogy most feltette a kérdést nem tudom... Nem, mintha erősebb lenne Levi louisnál.. vagy valami. Felmentem a szobámba és felhívtam Lulut, Chart, és Roult. Pechemre egyikük sem ért rá. Milyen már ez? A barátjuknak szüksége lenne rájuk, de nem érnek rá. Na, jó lehet így kicsit önzőnek tűnök. Ezután eldöntöttem, hogy egy csajos napot tartok a hugimmal, amikor lerombolta az elképzelésemet. A sulival megy tanulmányi kiállításra. (Ha szükségem lenne valakire akkor senki sem ér rá.) Úgy döntöttem megnézek egy filmet. A fiú éppen be vallotta a lánynak, hogy szereti, amikor csengettek. Kinyitottam, és megpillantottam Louis-t. Már megint mit akar itt.

43.rész

(Október 24, vasárnap)

    Elmentünk sétálni mindenfelé és beszélgettünk. Beültünk egy kávézóba, mert Charlott meg akarta mutatni milyen szupit fedezett fel. Beültünk sütizni és elkezdett kérdezgetni Norbiról.. mondtam neki, hogy inkább ne beszéljünk róla. Nem akartam szomorú dolgokról beszélgetni, főleg a szülinapomon. Így hát megkérdeztem őt - Mi is van azzal a sráccal? - mondtam fülig érő szájjal.

 

- Hát akkor jött, amikor te elmentél... Lionel-nek hívják. Rögtön népszerű lett a suliba, szóval nem az én kategóriám /szomorodott el/

 - És most, hogy-hogy találkozgattok?

 - Hát fizikából csinálnunk kell egy házi projektet. És így kerültünk össze, de amikor el is hív valahova nem történik semmi. Ezért mondtam, hogy csak kedvességből hív el néha. Lefogadom, hogy ahogy beadjuk, megszakítja majd a kapcsolatot velem.

 - Jaj, ne legyél ilyen nyuszi... ha ő nem, akkor kezdeményezz Te.

Ezt persze hallani sem akarta. Úgy voltam vele, hogy akkor találjuk egy másik beszélhető témát... Hmm... mit, mit is?! Ááá, megvan...

 - És mi volt miután elmentem.. mi történt?

42.rész

(Október 24, vasárnap)

    Amikor kinyitottam az  ajtót megláttam egy mosolygós arcot. Az ajtóban nem más állt, mint Charlott, nagyon meglepődtem. Egy jó nagy maroknyi konfettit dobott az arcomba és kiáltotta - Boldog szülinapot!!. Amint kihalásztam a konfetti darabokat a számból megöleltünk egymást. Rég találkoztunk, behívtam a házba. Leült a kanapéra és így szólt.(Franciául)

 - Ja, Istenem.. el se hiszem, már 17 éves vagy. Kezdesz öregedni.. /cukkolt/

 - Ugye?! Enyém a világ... De, nem úgy volt, hogy holnap találkozunk? /csodálkoztam/

 - De, csak ma akartalak felköszönteni.. /mondta, majd fél percen keresztül néma csendben mosolyogtunk/ - Na, mire várunk?! Öltözz, megyünk... /pattant fel a kanapéról/

 - Miii.. mikor és mégis hova?!

  Nem mondott semmit csak felszaladt a szobámba és lehozta a táskám. Felkiáltottam anyának, hogy elmentem, és Charlott éppen azon gondolkozott, hogy milyen útvonalon menjünk (tudom is én hova..). Majd akkor jutott eszembe... ♫♪van már kocsim ♪♫. Meglengettem a kulcsot, és ebből már levágta, hogy kaptam egy kocsit. Mint később megtudtam, a kedvenc helyemen találkoztunk Luluval és Roullal. Kitaláljátok hol.. a Satellit Café-ban. Imádom azt a helyett, jó zene, finom süti és persze isteni cappuccino. Régen mindig oda jártunk suli után. Sokat beszélgettünk a kávézóban, főleg, hogy mi minden történt velük és velem. És persze szóba jött a szerelem is. Na, igen.. végre kicsit ki tudtam verni a fejemből.. erre megint ő jár az eszemben. (Vajon, hogy van a keze.. ugye nem komoly?!) Még most sem tudom igazán felfogni, hogy miért is szakított velem. Kiderült, hogy Lulunak van pasija Rayan. Nagyon szeretik egymást, két hónapja vannak együtt és már közös tetkójuk is van.. Bár elég kicsi és a többihez képest. (Igen Lulu, kicsit vadóc, de éppen ezért és a beszólásaiért szeretjük.) Roul szegényke facér, de ő nem is szeretne barátnőt. Ahogy ő fogalmaz " Fontosabbak a barátságok, mint a szerelem...". Tipikusan ő a "bölcs" négyünk közül. Ezen persze mindenki nevetett, főleg Charlott. Majd rákérdezett Roul Charlottra - Na, és akkor veled mi van, drága Charl... Mesélj, csak Nicolnak...- mondta azzal az önelégült vigyorával.

41.rész

(Október 24, vasárnap)

    Bár alig voltam magamnál, de végül sikeresen feljutottam a gépre. Mellettem egy öreg nénike ült. Látta, hogy szomorú vagyok és, hogy ki vannak sírva a szemeim. Megkérdezte, mi bajom. Röviden elmondtam, hogy szakított velem a szerelmem, aki mindennél fontosabb nekem (így is). Csak elmosolyodott és ezt mondta.

 - Jaj, édes lányom... ha tényleg annyira fontos neked és te is neki, akkor a sors újra összehoz titeket..

  Elmesélte, hogy ő is annak idején hasonlókat élt át. Majd öt-hat évvel később újra találkoztak az útjaik.. És végül 25 év boldog házasság és két gyerek lett belőle. Hát ez adott egy kis erőt, hogy talán van remény. Lehet, még meggondolja magát.Legalábbis remélem, ha egy picit is szeret(ett). A repülő úton rengeteget beszélgettünk, nagyon kedves nénike volt. Kiderült, hogy az unokáját megy meglátogatni. Négy éves, de most látja először, mert amíg a férje meg nem halt az összes pénzük a kórházra, gyógyszerekre költötték. És csak mostanra tudott elég pénzt gyűjteni repülőjegyre. Adott nekem egy nyakláncot és azt, mondta:

 - Mivel nincs lányom, és a fiaim is meg találták a boldogságot nincs kinek adnom ezt. Most úgy döntöttem neked adom, hogy legalább olyan szerencsét hozzon, mint nekem.

Nagyon értékesnek tűnt, szóval nem akartam elfogadni, de addig-addig erősködött, míg beadtam a derekam.

40.rész

(Október 24, vasárnap)

    Reggel, amikor felkeltem, már nem volt mellettem.. A szemeim égtek a tegnapi sok sírástól. Hogy lehettem ekkora hülye?! Miért kellett nekem pont a Levi vigasza? Lementem a konyhába, Norbi éppen a tegnapi vacsorát (amit ő főzött) dobta ki. Köszöntem neki, de ő úgy tett, mintha ott sem lennék. Miközben mosogatta a tányérokat, elkezdtem elmondani neki mi is történt.

 - Figyelj, sajnálom.. nem szándékos volt. Én nem akartam megcsókolni, ő csókolt meg...

 - Persze és csak úgy.. beszélgettetek a plüss macikról és csak úgy elcsattant... ja, persze /szinte keresztüldöfött a szemeivel/

 - Neem.. /könnybe lábadt a szemem/ az ő vállán sírtam ki magam.. teljesen ki voltam bukva.

 - Na, hát gratulálok.. itt vagyok neked, de egy másik srácnak sírod el a bajod?! /mondta dühösen/

 - Csak.. csak, mert azt hittem megcsalsz. Tessék kimondtam.. /potyogtak a könnyeim, de ő csak mosogatott tovább/

 - Mi??? Te normális vagy?! Hogy, hogy a f@$#ß^ gondolhattál ilyet?

39.rész

(Október 23, szombat)

    Ma korán keltem, azt hiszem fél nyolc körül... Átöltöztem és lementem reggelizni. Furcsálltam, hogy Norbi nem volt még lent. Mondtam Andinak, hogy megyek és felkeltem Norbit. De megállított, azzal, hogy Norbi korán reggel elment. Mi a fene folyik itt? Nem beszél velem, kizár, titkolózik és még Klemivel is találkozgat a hátam mögött. Mit kéne tennem?! Andi azt mondta, hogy üzeni nekem: " Négyre itthon lesz.." Az egész napot azzal töltöttem, hogy ide-oda sétálgattam, vagy próbáltam a táncot gyakorolni.. nem nagy sikerrel. Már majdnem öt óra volt, így felhívtam, hogy merre jár...
 

 - Szia, merre jársz..
 - Öö.. majd jövök, hello /és gyorsan letette/
 

  Ami még ennél is rosszabb, hogy a háttérben hallottam a Klemi nevetését.. Mi a fészkes fene folyik itt??? Ugye nem csal meg a legjobb barátnőmmel? Olyan ideges, de egyben csalódott voltam. Úgy döntöttem, kiszellőztetem a fejem. Kisétáltam a parkba, Nagyon fújt a szél a még fent lévő faleveleket is lefújta aszárnyaló égből a sötét és rideg földre. Leültem az egyik padra és csak gondolkoztam miközben néztem a naplementét.... Egyszer csak Levi sétált felém és megkérdezte:

38.rész

(Október 22, péntek)

    Nem sok minden történt, leszámítva, hogy az őszi szünetre hazautazok. Vasárnap este indulok és szombat délben indulok Párizsból. És, hogy egy hete Krisz visszament az egyetemre. Szóval Norbi visszaköltözött a szobájába. Ismét külön ágy és külön szoba... kicsit magányos egyedül a szobába. Az elmúlt három hétben reggelente nagyon korán keltem, hogy gyakoroljak a táncversenyre, ami egyébként jövő hét vasárnap lesz. Már nagyon várom, remélem, megnyerjük, hogy Ádám és Vivi el tudjanak utazni. Ma reggel is siettem a próbára. Amit igazán furcsálltam, hogy Norbi már előttem fent volt és egyszerre mentünk el. Nem tudom, hogy hova ment (kíváncsi vagyok). Reggel első óra előtt találkoztunk. Megkérdeztem, merre járt. Megvonta a vállát és adott egy csókot. Nem értem, eddig nem volt titkunk egymás előtt. Ma egész nap furcsa volt, ezt el akartam panaszolni Tominak.. de láttam, hogy nagyobb gondja is van, minthogy az enyémmel foglalkozzon, így Kleminek mondtam el. Nem értem, ő felpattant és annyit mondott felemelt hangon, hogy - Miért kell mindenben a rosszat látni, gondolkozz már.. ah, hagyjuk!! - és kirohant a teremből. a szünet végéig nem jött vissza, és utána egész nap nem beszélt velem. Mi bajuk ezeknek?! Miután ebédeltem és kanyarodtam a folyosón és megláttam, hogy Norbi és Klemi önfeledten beszélgetnek. Mi folyik itt? Visszafordultam és nagy lendületemben fellöktem Levit. Ő lehuppant a földre, én pedig egyenesen rá... ami még rosszabb pont összeért a szánk. Ez most olyan volt mintha csókolóztunk volna. Vagyis most megcsaltam Norbit?! Jézusom ezt.. most mit csináljak, ha Norbi ezt megtudja.. vagy, ha nem... Míg ezen gondolkodtam, felsegített Levi.

37.rész

(Szeptember 29-30.,csütörtök este, péntek)

    Hihetetlen, amikor megláttuk nem hittünk a szemünknek. Krisztián ott ült teljes életnagyságban. Vagy fél perc csönd után megszólalt, tök lazán.

 - Na, akkor anyuék jól mondták... A drága öcsikém becsajozott. /a mondat első felében nagyon komoly arcot vágott, a második felében felállt és egy nagy barackot nyomott a fejére/ - Hát, meg kell hagyni, egész jól néz ki... És ki vagy te? /fordult felém/

  - Nem ismersz meg? /csodálkoztam/

 - Ismerlek? Az lehetetlen, ha úgy lenne nem ennek a barátnője lennél /karolta át egyik kezével a vállam/

 - Na, hagyd csak békén. /rántott el Norbi/ - Ő, Adri... tudod, aki kiment Franciaországba.

 - Ne, az nem lehet... És azt tudod /beszélt hozzám franciául/ , hogy már akkor is beléd volt zúgva? /ekkor jutott csak eszembe az, hogy amikor elmentem megcsókolt... /

36.rész

(Szeptember 29-30)

    Norbi is értetlenül nézett. Amíg lement, hogy hozzon nekem teát és lázcsillapítót, megcsörrent a telefonom. Ádám volt az... Óóó... @$L elfelejtettem, hogy próbálnom kellene vele. Nagyon szégyelltem magam, bár szorongva, de felvettem...

 - Haló... /hebegtem/

 - Szia, hogy vagy? Hallom mostanában betegeskedsz. Nem akarok pofátlan lenni, csak tudod...

 - Igen megértem, hogy mással akarsz táncolni..

 - Nem, nem erről van szó. Még mindig veled szeretnék táncolni a versenyen, de ha beteg vagy.. Az egészséged fontosabb, mint ez a "buta" verseny./buta? szerintem neki nagyon fontos, de én cserbenhagytam/

 - Ne, holnap már jól leszek meg fogom csinálni értetek. /szinte ordítottam/

 - Rendben akkor holnap suli mögött.. Reggel hat, neked jó? /hallottam a hangján, hogy nagyon izgatott/

 - Persze-persze... akkor aludj jól, holnap...

  Letettem a telefont és akkor lépett be Norbi a teával. Fura volt, nem is értettem. Kérdeztem, mi baja, de nem válaszolt. Korán lefeküdtem, mert korán kellet kelnem. Reggel gyorsan elkészültem és a hűtőre kiragasztottam Norbinak egy cetlit. Amin ez állt:   Korán be kellett mennem a suliba, bocsi.. A reggeli és a kaja a suliba a hűtőben van. Remélem nem haragszol csók: Adri ♥

35.rész

(Szeptember 29.)
     Ma korán keltem, de nem voltam fáradt. Kicsit sem. Bekapcsoltam a laptopom és vidám, pörgős zenéket hallgattam. Miközben felöltöztem és kisminkeltem magam. Szinte leszálltam a lépcsőn, majd berepkedtem a konyhába reggelizni. Evés után ránéztem az órára. Láttam, hogy Norbi csak nem akar felkelni. Felmentem a szobájába, rátérdeltem az ágy szélére. Fölé hajoltam és megcsókoltam. Ezt követően azt mondtam.

 - Norbi, itt az ideje felkelni.
   Éppen fel akartam állni,majd felhúzni a redőnyt. De Norbi visszarántott és szorosan magához ölelt. (Olyan kis aranyos...) Vagy tíz percig így voltunk, amikor már mondtam neki (pedig szívesen maradtam volna még a karjai között:
 - Most már tényleg készülni kéne, nehogy elkéssünk. /azzal felálltam és kimentem a szobából/

  Amíg ő készülődött én megcsináltam a szendvicseket. Tiszta holtkórosan jött le a lépcsőn. Amikor leért nyomtam egy csókot az arcára. Felcsillant a szeme, de ezután is kissé kába volt. Suliba menet egymás kezét fogva mentünk. (Nem csak azért, mert szeretjük egymást.)Féltem, hogy a végén még egy kocsi alá sétál.

Egész úton teljesen el volt varázsolva, de ha ez még nem lenne elég fáradt is volt. A suli előtt megtorpant.

 - Mi a baj? /kérdeztem meg őt/
 - Semmi… csak az álomból rémálom lett. /röhögte el magát/
 - Mi? Miről beszélsz? /csodálkoztam/

  Hát eddig ez egy csodálatos álom volt. Szeretsz, járunk… Ezért nem is aludtam este, nem akartam, hogy véget érjen ez a tökéletes álom. De most suli, úgyhogy átváltott rémálommá. /juj, de cuki, amit mondott-gondoltam/

Annyira meghatott, hogy átkaroltam a nyakát és azt mondtam neki.

 - Ez nem álom, tényleg szeretlek /ezzel hosszan megcsókoltam/ talán nagyon is… /folytattam/

  Megfogtuk egymás kezét és besétáltunk a suliba. Klemi és Marci már mosolyogtak ránk, jó messziről. Amikor közelebb értünk Klemi a nyakamba ugrott, gondolom, ez azt jelenti, hogy örül nekünk.

 - Na, végre… /nevetett/ már régebben össze kellett volna jönnötök (gondol még a költözésem előttre)
 - Ssss, ne, olyan hangosan...

  Ma egész napturbékoltunk. Például Norbi még evett, de én már kivittem a tálcám és elraktam a tányérom. Levi is pont akkor pakolta. Csöndben álltunk egymás mellett. Majd elkezdte halkan mondani.

 - Látom együtt vagy Norbival. Gratulálo(k) /fejezte volna be, de Norbi pont akkor állt közénk/

  Hátat fordított neki, gyorsan elpakolta a cuccokat. És már húzott is el, épp hogy köszönni tudtam Levinek. Ez nagyon furcsa volt, talán féltékeny. De el kéne mondanom Norbinak, hogy csak barátként gondol rám a Levi. Suli után hazafelé kéz a kézben mentünk. Mikor megérkeztünk még senki sem volt otthon. Elkezdtünk tanulni, rájöttem valamire (amit eddig is tudtam, de csak most fogtam fel) Norbi okos. Ahogy ő magyaráz megértem. De nem kívánom azt, hogy például Gábor bá (matek tanárom). Ugyanis ha jól válaszolok, kapok egy csókot... (mit mondhatnék, bevált). Miután már a nagy részével végeztünk egy helyes válasz után nem csak egy csókot kaptam. (úgy látszik nem bírta tovább...) ezután úgy döntöttünk mozogni kéne egyet (ne gondoljatok furcsaságokra). Sétálni mentünk, leültünk a parkba beszélgetni. Nagyon sok mindenről beszélgettünk. Majd a mai napra terelődött a téma. Elkezdtem mondani Norbinak, hogy nem kell féltékenykedni Levire, hisz csak barátok vagyunk.

 - Figyelj, a Levivel kapcsolatban... /és egyszer csak elkezdett zuhogni az eső. Szaladtunk hazafelé, amikor a kapuhoz értünk már csuromvizesek voltunk/

  Egymásra mosolyodtunk és csókolózni kezdtünk. Az arcomon csurgott az esővíz, hideg volt, de cseppet sem fáztam. A csók feltüzelt, olyan jó volt, hogy már az ájulás kerülgetett. Majd egyszer csak minden elsötétült... Megint azt a furcsát álmodtam. Reggel a ragyogó nap besütött a szobába. Magamtól keltem, kikászálódtam az ágyból. Felvettem a nagyon cuki rózsaszín fodros kis ruhám. Lerohantam anyuhoz és megkértem, hogy hagy mehessek le játszani a játszótérre. Elengedett.. mikor leértem azonnal odamentem egy fiúhoz. Az arcát nem láttam, de azt tudom, hogy mosolygott rám.. Megdicsérte a ruhámat, ettől nagyon boldog voltam. Aznap nem homokoztunk, hogy ne legyen koszos a ruhám. Hintáztunk, csúszdáztunk és mérleghitáztunk. Amikor én voltam fent, olyan érzés volt mintha repülnék. Leültünk az egyik padra, majd azt mondta...

 - Adri, el kell valamit mondanom... ma el fogok költözni, messzire. És nem fogunk találkozni többé... /nyomott az arcomra egy puszit és elment/

  Ott sírtam egyedül a padon, csak sírtam és sírtam... Egyszer csak odajött egy pár fiú, leöntött sáros vízzel és azt mondták - Úgy kell neked elvetted tőlünk a legjobb barátunkat, miattad költözik el a .... És mielőtt kimondta volna a nevét felébredtem. Norbi aggódva nézett rám.

 - Jól vagy? /kérdezte/

 - Persze, de mi történt?

 - Az esőtől belázasodtál és elájultál. Már lejjebb ment a lázad és mélyen aludtál, amikor elkezdtél kiáltozni, hogy Ne... Ne, menj és utána könnyek csurogtak le arcodon.

Ezt nagyon furcsálltam, de ki lehetett?...

34.rész

(Szeptember 28, kedd)

Leült mellém néma csöndben és közelebb hajolt. Majd elkezdte.

 - Most mi van kettőnkkel?

  Hát ez egy jó kérdés... sűrű hallgatás volt, amikor is Andi jött be. Vacsorázni hívott minket. Evésnél mind a négyen csendben voltunk. Norbi érdekes módon hamar megette a kaját és felment a szobájába. Én is végeztem a vacsorával, felmentem és megálltam a szobaajtó előtt. Mivel fent sötét volt és az ajtó alján nem szűrődött ki fény bementem. Biztos fürdik.. - gondoltam. Nagyon sötét volt a szobában. Leültem az ágyra és hátradőltem, elfogott a nosztalgia. Azokról az időkre gondoltam vissza, amikor négyen ebben a szobában hanyatt feküdtünk és csak röhögcséltünk, holott már aludni kellet volna. (Amikor hárman Norbinál aludtunk Krisz szobájában aludtunk, mert az nagyobb.) Olyan szépek ezek az emlékek... Nem tudom mikor, de elaludtam és az emlékezés álomba ment át. Nagyon furcsa álmom volt, olyan volt, mintha visszaálmodtam volna egy olyat, amit réges-régen el is felejtettem. Reggel finom meleg karok között ébredtem, amikor magamhoz tértem láttam, hogy Norbi fekszik mellettem. Szoroson ölelt, akkor villant be, hogy b@aszki ma suli van. Szépen óvatosan kikeltem az ágyból, nehogy felkeljen. Sikeresen összekaptam magam és már szaladtam is a suliba. Általában sem sokat értek az órákból, de ma egy kukkot sem értettem. Az egyik szünetben a folyosón szembetalálkoztam Levivel. El kell mondanom neki, hogy Norbival vagyok együtt.

 - Beszélnünk kell, suli után gyere a termünkbe.. /erre csak bólintott és továbbment/

  Klemi jól megvan Marcival, szinte egész nap turbékolnak egymással. Szegény Tomi, még előtte is... Majd megszakad a szívem, hogy míg az egyik barátom boldog a másik szíve megszakad az ő boldogságától. Úgy szeretnék segíteni Tominak, de nem tudom, hogy mit tehetnék... (Egyébként Marci és Klemi nagyon-nagyon cuki együtt.) Hamar vége lett a napnak, már nagyon szorongtam, hogy hogyan is mondjam el Levinek. Bementem a termünkbe. Levi már ott ült az egyik asztalon, bár amikor beléptem csak a körvonalait láttam, mert a szemembe világított a nap. (Az osztálytermem a kémia előadóterem, amin földtől plafonig érő nagy ablakok vannak. A lemenő nap vörös sugarai besütöttek az ablakon.) Szépen lassan odasétáltam hozzá és melléültem. Pár perc néma csend volt.

 - Mond, már mi van? /szakította meg a csendet/

 - Nos, ez kicsit... öm, hogy is kérdezzem. Említetted, hogy nagyon hasonlítok a szerelmedre. És az, hogy velem kedves vagy milyen érzésnek tudható be?

 - Hát, tudod... helyettesíted őt, de nehogy félreértsd.. nem vagyok szerelmes beléd... Csak egyszerűen, olyan érzésem van, hogy ismerlek. Kívül-belül ismerlek már régóta és csak egy nézéssel azt érzem, hogy keresztüldöfsz. Mintha átlátnál rajtam és tudnád, ki vagyok mélyen odabent, legbelül... /húha, ez sokkolt egy kicsit/

 - Akkor nem zavar, hogy Norbival együtt vagyok. Akkor hát barátok vagyunk, nem igaz?!

 - Ja, aha.. /fogta a táskáját és elment/

  Ránéztem az órára, nagyon késővolt. Norbit már biztos kerülgeti a szívroham, és ezzel elindultam a folyosón, ami vörös fényben úszott. Ahogy sétáltam a folyosóm megláttam Norbit. Elindultunk egymás felé egyre szaporább léptekkel. Ahol összeértünk megcsókoltuk egymást, majd megkérdezte.

 - Hol voltál eddig?

 - Meg kellet beszélnem Levivel a dolgokat, de azt még mindig nem tudja és lehet jobb is, hogy nem tudja.

 - Rendben. /sóhajtott/ 

 - De te mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy nem jöhetsz holnapig az iskolába? 

 - ... De mondanom kell valamit, amit már nem bírok tovább magamban tartani. /mosolygott/ 

 - Na... /be se tudtam fejezni, mert ismét megcsókolt/

 - Csak szeretlek, ennyi...

 - Tudom, én is /ezzel visszacsókoltam/

  Ezután viccesen megszólalt "Akkor most járunk?". Istenem, az a kisgyerekmosoly..

 - Persze te h#lye. /mosolyogtam rá/

  Hazafelé kézen fogva jöttünk és úgy félpercenként megcsókoltuk egymást. Otthon megvacsoráztunk, lefürödtünk. Én fürödtem másodikként, amikor bementem a szobámba Norbi az ágyamban feküdt. Későre járt így mondtam neki, hogy menjen aludni. Azt kérdezte, aludhat-e velem.... Természetesen nemet mondtam, mit szóltak volna a szülei, hogy még egy hete se járunk... Na, mindegy, adtunk egymásnak egy hosszú „jó éjt” csókot és elmentünk aludni. Istenkém, két dolgot szeretnék tudni MIKOR és MIÉRT szerettem bele ennyire? De a lényeg, hogy őrülten szeretem.

33.rész

    Mikor beléptem a fürdőbe nagyon megijedtem. Norbi még bent volt. Bár már fel volt öltözve, majdnem. Póló nem volt rajta. Majdnem sikítottam egyet, de befogta a számat.

 - Olyan hülye vagy... -bosszankodott.

Eközben végignézett rajtam, én teljesen lefagytam. Olyan jól nézett ki. Izmos volt, de nem az-az agyongyúrt. Csak az rántott vissza az életbe, hogy hozzám dobott egy törölközőt.

 - Takard el magad- ezzel megfordult és kiment.

Megfürödtem, bevittem a szobámba a ruhákat. Ezután lementem a konyhába vacsorázni. Nem tudtam ránézni a Norbira, tudtam, hogyha ránézzek, elpirulok. Csöndben behabzsoltam a vacsit. Majd elköszöntem, és elmentem fogat mosni. Éppen le akartam feküdni, amikor bejött Andi.

 - Mi a baj? Vacsoránál hozzá sem szóltatok egymáshoz. Történt valami, nekem elmondhatod.

 - Nem... semmi. Nem sokat változott, a semmin is képes megsértődni- nevettem el magam fájdalmasan.

 - Látom, nem akarod elmondani. Semmi baj, de tudd, hogy ha bármi van, nekem elmondhatod. És megpróbálok segíteni. Na, és holnap már mész suliba?

 - Persze, hogy megyek. Pár seb, és egy kis fejfájás nem tart vissza...

 - Nem kéne megnézetni nincs-e agyrázkódásod?

 - Hát, akkor holnap elmegyek orvoshoz.

 - Rendben. A 62-es busszal tudsz majd menni, pont a kórház előtt tesz le.

  Ezután bepakoltam a ruhákat a szekrénybe, és lefeküdtem. Másnap kilenckor keltem. Felöltöztem, majd lementem a konyhába. Mivel nem volt gabonapehely elmentem a kisboltba, és vettem magamnak. Mikor visszaértem reggeliztem, összepakoltam pár iratot, és megmostam a fogam. Tíz órára értem oda, kikapcsoltam a telefonom. Vártam délig, mikor már én jöttem volna, jött az ebédidő, meg a vizit. Egy órakor keveredtem be az orvoshoz. Azt mondta nincs semmi bajom, de azért figyeljem, ha esetleg rosszabb lesz. Na, tessék ezért ültem ott három órát. Már hazafelé sétáltam, amikor Norbi futott el mellettem kétségbeesve. Ennek mi baja? Hátranéztem, majd mentem tovább. Otthon jutott csak eszembe, hogy nem kapcsoltam be a telefonom. Mikor ezt megtettem láttam, hogy Norbi 120-szor hívott, nem túlzás. Várjunk csak... engem keresett volna az utcán? Szinte azzal a lendülettel, ahogy hazaértem fordultam vissza. Ugyanazon az úton indultam vissza. Egyszer csak velem szemben rohant. Most viszont nem rohant el mellettem, hanem lihegve megállt velem szemben.

 - Nem mehetsz el- lihegte.

 - Hogy mi? Te meg miről beszélsz?- nem szólt semmit csak hazavonszolt.

  Beértünk a házba. Éppen kérdezni kezdtem volna őt.

 - Mi bajod van? Nem érte...

  Nem tudtam befejezni a mondatot, mert megcsókolt. Olyan tüzes, és heves volt, hogy majdnem elolvadtam. Vagy jó tíz percig csak csókolóztunk az előszobában. Majd, amikor abbahagytuk azt mondta.

 - Nem mehetsz el. Nem hagyom- mondta kétsége esve.

 - Te miről beszélsz? Hova mennék én?- egyáltalán nem értettem.

 - Hát Tomihoz, mint, ahogy a levélben írtad- mutatott egy levelet.

 - Nem én írtam, csak az orvoshoz mentem... és nem is én írtam ezt.
Nem értettük ezt az egészet. Főleg én, mert Norbin látszott, hogy valamin nagyon kattog az agya.

 - ... de akkor hol vannak a ruháid és a bőröndöd?

 - Hát elraktam a szekrénybe.

  Ezután bementünk a nappaliba, és leültünk a kanapéra, elmondta, hogy mi történt. Reggel, amikor felkelt nem voltam a házban. Minden szobába bement körülnézni, de semmi. Amikor bement a szobájába, ott megtalálta ezt a levelet.

                                     Norbi...

            Elegem lett ebből, elköltözök egy másik barátomhoz.. majd valamikor újra látjuk egymást. 

                                                                     Csók Adri

  Bement a szobá(m)ba, és látta, hogy nincs az ágy mellet a táskám. Ezután csak rohant, és keresett az utcákon. Amikor elrohant mellettem nem vett észre. Szegényke nagyon elfáradhatott, elaludt a kezeim között. Betakartam, és lehoztam a laptopom. És megírtam a házit is, annyira belemerültem, hogy észre se vettem, milyen későre járt. Hát bármit csinálok, a kémia nem megy. Na, bumm. Annyira gondolkoztam. Csak akkor eszméltem fel a könyvekből, amikor Norbi elnevette magát. Megfordultam, ő hason feküdt a kanapén. És engem nézett.

 - Te meg mióta bámulsz engem?- játszottam a sértődöttet.

 - Egy ideje... Nem semmi az arckifejezés- nevetett.

Erre sértődöttet játszottam. Megfordultam, és komoly arccal tanulni kezdtem újból, vagyis csak úgy csináltam. Tíz perc után a szemem sarkából rápillantottam. Hanyatt feküdt, és olvasott. Hát őt aztán semmi nem érdekli. Csak szeret kiröhögni- gondoltam. Mérgemben felálltam, és kimentem a konyhába inni. Visszafelé mellette mentem el. Nem is számítottam rá, hogy megragadja a kezemet. Magára rántott, és megcsókolt.

 - Na, végre- mosolygott.

 - Köszi, most tanulnom kell, puszi- mondtam viccesen.

Ezután felálltam és indulni akartam az asztalhoz. De nem engedett, nem értettem.

 - Na, és hol marad a puszim?- tettette a szomorú kutyuska nézést.

 - Tessék- ezzel az arcára irányulva hajoltam felé, de egy jól irányzott fejmozdulattal a szájára került az a puszi. - Na, boldog vagy..?

Fogtam magam, és visszaültem tanulni. Pár perc múlva arra lettem figyelmes, hogy felült.

 - Mi van..?- kérdeztem.

 - Gyere, ide azzal a könyvel, rossz nézni, ahogy szenvedsz- hát persze, hogy szenvedek.

Amúgy se nagyon értem a kémiát, hát, még ha a figyelmemet is elveszik. Odamentem és leültem mellé. Belenézett a könyvbe és elkezdte.

 - Szóval… "Állítsunk elő magnézium-oxidot magnézium égetésével! Számítsuk ki, hány gramm magnézium szükséges 10 g magnézium-oxid előállításhoz!" ... kezd, én pedig segítek, ahol elakadsz. /most kb. ennyit sikerült leírnom/

                              2 Mg   +   O2   =   2 MgO

 - Na, valami csak megy még..! /ráztam a fejemet, hogy nem/

   Ezután egy órát magyarázta balról, jobbról, lentről és fentről is, hogy mit csináljak. Végül megcsináltam. Büszke vagyok magamra és örülök, hogy Norbi segített. Örömömben megöleltem.

 - És mi a jutalmam? /kérdezte/

  Most lefogtam a fejét, hogy ne tudja elfordítani, mint az előbb. Hajoltam a szája felé, szépen lassan. Majd mielőtt odaértem volna nyomtam egy csókot az arcárra. Azzal elkezdtem rohanni a konyhába, ő utánam. Mint a gyerekek kergetőztünk az asztal körül, ki tudtam szaladni a konyhából. Szaladtam fel a lépcsőn, de elkapott. A derekamnál átkarolt és felemelt. Én kiáltoztam.

 - Ne, neee... tegyél le.. 

 - Nem, nem ezt meg kell bosszulnom..

  Egyszer csak elhallgatunk, Andiék hazaértek. Úú, ez. Nem ciki, de.. képzeljétek el magatokat ebben a helyzetben. Norbi elengedett, álltunk csöndben. Valamit mondanom kellet.

 - Na, én azt hiszem.. felmegyek a szobába. /azzal áthárítottam Norbira a magyarázkodást/

  Persze felmentem, de hallgatóztam. Andi, Zoli és Norbi bementek a nappaliba így fentről nem igazán hallottam, így lemerészkedtem a lépcsőn. Hallgatóztam... Zoli kérdezett Norbitól. de mielőtt hallhattam volna megijesztett Andi. Ő a konyhában volt és teát csinált és csak most ment volna a nappaliba. Én fel akartam slisszolni, de Andi ezt mondta.

 - Ne menj sehova.. gyere a konyhába.

  Ó, jaj, itt baj lesz. Mehetek el valahova.. de hova? Októberig nem vagyok kolis már. Tomi az egyetlen ötletem. Ezen gondolkoztam, amikor Andi rákérdezett.

 - Figyelsz te egyáltalán?

 - Igen, bocsánat... megyek is, pakolok. 

 - Miért mennél pakolni? /kérdezte nagy meglepettséggel/ Csak azért vagyok dühös, hogy nem mondtátok el...

 - Igazából még nincs semmi... /legalábbis részemről/

 - Jaj, ne mond.. már amikor hazahozott látszott, hogy rettenetesen aggódik miattad. /mosolygott/ Csak egyet kérek. Figyelj oda rá, hogy ne csináljon semmi őrültséget.. /bólintottam/ És vigyázzatok.. ugye érted?!

  Jézus miket nem gondol rólam? De érthető... ezután kimentem a konyhából, Norbi is éppen akkor végzett. Együtt mentünk fel a lépcsőn be a szobába (Krisz szobájába, amiben jelenleg van). Becsukta az ajtót, én az ágyra ültem. Leült mellém és közel hajolt hozzám.

32. rész

(Szeptember 26.)

  Ma reggel korán keltem, még mindenki aludt. Andi, és Zoli ma nem dolgoztak. Norbi Krisz szobájában volt, szerintem még aludt. Tényleg nem is meséltem még Kriszről. Ő Norbi bátyja, öt évvel idősebb, mint mi. Most 21 éves, ha jól emlékszem egy francia egyetemen tanul. Régen, amikor kicsik voltunk mindig kizárt minket a szobájából. De engem néha beengedett, ha éppen összevesztem Norbival, Klemivel, vagy Tomival. Ha most belegondolok Norbi, azért tanult mindig annyira, hogy a bátyja nyomdokaiba lépjen.

  Egy órát facebook-oztam, beszélgettem az ismerősökkel. Nyolc óra lehetett, amikor Andi bekopogott...
 - Szabad...- mondtam meglepetten
Bejött a szobába, és becsukta maga után az ajtót.
 - Adri, ma elmegyek venni pár ruhát magamnak a barátnőimmel, és elmegyünk körmöt csináltatni. Norbinak is kéne vennem pár új ruhát. Szóval eljönnél velem? Csak, ha nem baj, hogy ős kövületekkel kell mutatkoznod- 37 éves, az hol ős kövület?- kérdeztem magamban
 - Persze szívesen megyek, ha nem zavarok...
 - Jaj, szupi most úgy érzem magam, mintha a lányom lennél. Lesz még egy veled egykorú lány is- ezzel szorosan megölelt, majd ki nyomta belőlem a szuszt is.
  Átöltöztem, reggeliztem. Megmostam a fogam, és megcsináltam a hajamat. Már éppen indulni készültünk, mikor Norbi támolygott le a lépcsőn halál kómásan kusza hajjal.
 - Hát ti? Hova mentek?
 - Megyek a lányommal vásárolni. Kettő felé jövünk puszika- adott egy puszit az arcára, és kiment a kocsihoz.
 - Na, most már van egy húgom is...- mondta viccesen.
 - Bocsi, nővér, mert te csak 30-án születtél. Na, most megyek öcsi- kacsintottam.
Bementünk az áruházba ott megláttam két nőt és egy lány. Mikor közelebb értünk Andi bemutatott engem, udvariasan köszöntem. A lány kicsit nagyképűen állt, és méregetett a szemével, aztán megszólalt.
 - Lídia...
 - Tessék?- nem értettem mit akar.
 - Lídia vagyok... te idióta- nézett rám, mint egy véres rongyra.
Ezután bementünk pár üzletbe. Andi észrevehette, hogy nem nagyon bírom Lídia közelségét. Mert egy kis idő után elköszönt a csapattól.
 - Na, jól van, sziasztok... holnap beszélünk. Most kell vennem pár ruhát Norbinak is.
Ezután vettünk két pólót, egy nadrágot, és egy pulcsit Norbinak. Megtetszett egy óra, rögtön arra gondoltam, hogy jó lenne Tominak. Hátha kicsit felvidulna.
 - Csak nem a barátodnak?
 - Mi? Ez..? Nem..., vagyis igen, de nem, olyan barát csak egy haver régről, Tomi.
 - Ja, értem.. emlékszem rá- szontyolodott el egy kicsit.
Nagy csönd volt ezután. Végül megvettem Tominak az órát. Kleminek is vettem azt a pár ruhát, hát neki is "kell". És talán még jobb kedve is lesz tőle.

  Mivel elmúlt dél beültünk egy kávézóba harapni valamit. Éppen kortyoltam a teából, amikor Andi megkérdezte.
 - Tegnap, amíg nem voltunk otthon meddig jutottatok?- úgy megijedtem, és megdöbbentem, hogy kiköptem a teát.

 - Tessék? Mi nem. Mi csak...

 - Értem- kuncogott. - Majd idővel rájöttök- mosolyogta el magát.
Mire is? Nem értem. Miután megebédeltünk, berángatott egy boltba, vett nekem pár ruhát. Hiába ellenkeztem, csak megvette. Ezután hazamentünk, Norbi, és az apja bütyköltek egy motort. Norbit felhívta valaki. Csak ezeket hallottam:
 - Nem, most. Köszi, nem megyek. Mondom, hogy nem... Várj, akkor megkérdezem.
 - Adri van kedved ma elmenni, bulizni egy kicsit?
 - Mi? Nekem holnap már suli, és még nem vagyok túl jól- több értelemben sem.
 - Jó, akkor én sem megyek.
 - Nehogy már? Menj nyugodtan.
Szó szerint noszogattam Norbit fel a szobájába, bár jelenleg én lakom ott. Betoltam az ajtón, és becsuktam magam mögött. Norbi hanyatt vágta magát az ágyon, én azonnal odarohantam, és szitkozódtam. Nehogy már az olajos ruhájába feküdjön az "ágyamba". Megfogtam a két kezét, és felhúztam ülőhelyzetbe.
 - Na, gyerünk, vedd le a pólód. Olajos lesz az ágy- vagy három perc csönd következett.
Úgy ült, mint valami bábu. Dühösen álltam előtte és vártam csípőre tett kézzel. Éppen azon gondolkoztam, hogy holnap Ádámnak mondanom kell, hogy válasszon mást társnak.
 - Csináld, te- most nem tudom, mire gondol.
 - Mit?
 - Mondom, vedd le te- akkor kapcsoltam, hogy ő a pólós beszélgetésre reagált.
 - Hogy mi? Én minek venném le, én nem vagyok koszos- mondtam zavarodottan.
 - Nem a tiedet- hogy mi? Ezt csak én nem értem?

 - Mindegy, hagyjuk. Különben is nem megmondtam, hogy nem megyek?- ordított rám.
Tombolva kivágta az ajtót, és pufogva elsétált a fürdőig és ott becsapta az ajtót. Andi bejött, és aggódva kérdezte.
- Mi a baj? Min vesztetek össze?
- Mindegy- majd úgy tettem, mintha dolgom lett volna.
Kiment a szobából. Én bepakoltam, amikor Zoli beszólt, hogy mehetek fürdeni. Fogtam magam, és bementem. (Leírás: egy helyiségbe  van a wc, és a kád valamint a mosdó. Úgy oldották meg, hogy ha valaki fürdik, akkor is lehessen a wc-ét használni, hogy egy kartonfalat csináltak. Vagyis a wc-ből nyílik a fürdő egy húzóajtóval.)

  Kicsi a fürdő, ezért "kint" vettem le a pólót, és a nadrágot. Ezután elhúztam az ajtót, nagyon megijedtem.