Nagyon sajnálom, hogy ismét eltűntem. És, hogy nem tartottam az ígéretemet. Sajnos most sok minden összejött az életemben. Így időm, se kedvem nem volt írni. Bár ez egy hete megszűnni látszik. Még sem haladtam sokat. Mivel rengeteg új dolog jutott az eszembe, amit ehhez, és a másik történethez sem passzol. Így mondhatjuk belekezdtem egy 3-ba. Az csak nagyjából van leírva, hogy ne vesszenek el az ötletek. Tartalékolás későbbre. Tényleg nagyon sajnálom, és köszönöm azoknak, akik még idetévednek, és üzenem: NEM FEJEZTEM BE. Csak most úgy alakult az életem, hogy kevés időm jut ilyesmire. És sajnos egy darabig fenn marad ez az állapot. De igyekszem a részekkel, ahogy csak tudok. És remélem ezzel az új résszel sem okozok csalódást. Jó olvasást. :)
Mióta visszajöttem sok idő telt el, már majdnem másfél év. Most március van, vagyis egy hét, és itt a végzős bál. Régen írtam már, de nem tudtam semmi fontosat írni. Teljesen átlagos volt ez az időszak.
A lényeg talán annyit, hogy Levi,
és Charl járni kezdtek. Ki hitte volna, hogy ilyen jól meglesznek, annak
ellenére, hogy mekkora a távolság közöttük. Jó hír, hogy fél év alatt sikeresen
kioltottam a velem, és Louissal kialakult pletykákat. Bár elég nehéz ügy volt.
Nem is tudom, hogy örüljek, vagy ne, de megint elég jóban vagyunk. Viszont most
odafigyelek, nem játszhat ki engem (még egyszer).
Az otthoniakkal sem történt semmi
érdekes. Minden maradt ugyanaz. Klemi Marcival van, Tomi viszont már más lány
után nézett. És a jó hír, hogy alakulóban vannak a dolgaik. Szívből örülök
nekik. Norbiról nem tudok semmit csak, hogy él (valószínűleg).
Írtam, hogy velem nem történt túl
sok minden. És sajnos a szerelem sem kopogtatott. Háromszor mentem randira, de
valahogy nem éreztem semmit. Bár már nem érzek sem dühöt, sem bánatot, sem
pedig szeretetet Norbival kapcsolatban, még sincs senkim. Pedig a bálra nem
mehetek egyedül. Úgyhogy párt kell találnom magamnak, de gyorsan.
Mivel
ez az utolsó évem a gimiben bele kellet húznom a tanulásba, sajnálatomra a
táncról, és minden egyébről le kellet mondanom. De azért egy jó munkát sikerült
beújítanom. A kávézóban dolgozom, pincérlányként. (Zárójelesen meg kell
jegyeznem, hogy Louis ajánlott be.)
A
mai napom is szokásosan telt. Reggel suliba mentem, a lányokkal átvészeltük ezt
a napot is. Mikor vége volt a sulinak, már mentem is a munkahelyemre. Ma Louis
vitt be, mert anyuék elvették a kocsim. Egyszer viszek haza rossz jegyet, és
már nincs kocsim. Ma megint hosszú műszakom volt. Ezt utálom a legjobban, mert
akkor én zárok. Mindig félek, hogy valamit elfelejtek megcsinálni. Este mikor
végeztünk Louis segített zárni.
És még haza is vitt, örülök neki,
mert bár március van nagyon sötét, és bevallom, nagyon félek.
- Megjöttünk... Hahó, minden rendben?- lengette
meg Louis a kezét az arcom előtt.
- Jaj, persze. Csak elbambultam egy kicsit...-
hebegtem.
- Ma egész nap furcsa voltál. Ez nem rád vall.
- Igen? Észre sem vettem. Ma olyan furcsa
érzésem volt. Néha csak úgy összeszorult a szívem...- magyaráztam Louisnak.
- Értem. Félsz, vagy izgulsz valami miatt!?
Csak nem a bál miatt?- tapintott a lényegre, bár ez a szorongás nem hiszem,
hogy attól lett volna.
- Milyen már, csak nekem nincs még párom...
Mindegy, jó éjt holnap találkozunk- kiszálltam, és ezután Louis elhajtott.
Bementem, tanultam, utána pedig
lefeküdtem aludni. Másnap reggel kutyaugatásra ébredtem. Kinéztem az ablakon,
Charl állt a ház előtt. A következő pillanatban anya kiáltott az emeletre –
Kicsim itt van Charl! Beengedem, igyekezz.
- Jó, megyek egy pillanat- szólt a válaszom.
Gyorsan összekaptam magam, majd
az íróasztalról mindent besöpörtem a táskámba, felkaptam a táskát, és már
topogtam is le a lépcsőn. Anyuék már a konyhában voltak. A kajámat is
bedobáltam a táskámba, és már indultunk is Charllal. Viszont ma sem
használhattam a kocsimat. Pedig késésben voltunk reggel. Éppen, hogy beértünk a
suliba. Suli után elsétáltam a kávézóig. Odaértem, bementem az öltözőbe, és
felvettem a ruhám.
- Siess! Sok a vendég...- kiáltott be Louis.
- Megyek már- kötöttem meg a kötényemet, és
közben már léptem is ki az ajtón.
Felkaptam a tálcát, és már vettem
is fel a rendeléseket, vittem ki a számlákat. Sürögtem, forogtam egész nap.
- Nicole, megtennéd, hogy kimész, mert a 3-as
asztalnál fizetni szeretnének. Nekem pedig dolgom van hátul- szólt hozzám
Louis.
- Persze...- mosolyogtam azzal a lendülettel
már vittem is ki a jegeskávét.
Azután az utam ki vezetett.
Odaértem és letettem a számlát az asztalra. A srác a laptopjába volt merülve
(kocka). Már száguldottam is tovább, és a mellette lévő asztalról feltettem a
tálcámra a csészéket, és a pénzt. És elindultam befelé.
- Kisasszony, fel tudná váltani?- fordultam a
hang irányába.
Mikor megláttam az előző
pillanatban még a laptopot bújó srác arcát ledöbbentem. Minden kiesett a
kezemből, én pedig csak bambán álltam. A következő pillanatban már kapkodtam az
üvegszilánkokat, majd beszaladtam velük.
- Louis, kérlek, segíts! Intézd el a 3-mas
asztalt légy szíves. Én nem...- támadtam le Louis-t éppen, mikor kilépett a
raktárból.
Majd összerogytam ijedtemben, és
reszkettem, mint a nyárfalevél.
Louis nem szólt semmit. Kiment,
és kiszolgálta a vendéget. Én is folytattam a munkát odabent. Utána már nem
láttam azt a valakit, és nagyon remélem, hogy soha többé nem is fogom.
Este megint én zártam, de Louis
megvárt. Mikor már csak mi ketten voltunk a boltban, és én számoltam a pénzt
így szólt:
- Nicole, ki volt az a pasas? Mi történt, mit
csinált?- megfogta a kezem, hogy ne pakolásszak.
- Csak egy senki...- folytattam a számolást.
- Ismered? Ismer téged?- hosszú csend lett
ezután.
- Régen ismertem, de már nem tudom ki ő. És ő
is régen ismert, de most nem hiszem, hogy tudna róla bármit is.
- Nem zaklatott ugye?
- Dehogy... Csak a jelenléte zaklatott fel.
- Akkor jó, mert ha bármi történik, szólj.
Szétverem a fejét bárki is az.
Ez után a beszélgetés után
csendben bezártuk a boltot. Louis ismét haza vitt, ez az idő is komor csendben
telt.
Este hamar lefeküdtem, mert
nagyon elfáradtam. Másnap viszont korán keltem, és időben beértem a suliba. És
ami jó hír, letelt a bünti, így már van kocsim. Suli után szokás szerint a
kávézóba mentem. De ma csak két órát dolgoztam.
- Szóval ma lógsz ha?
- Nem, dehogy. Szabadság tudtommal nekem is
jár, vagy csak a nagyságos Louisnak? Na, de most dologra ez az utolsó, amit
kiviszek, mert utána megyünk a lányokkal- ezzel már vittem is ki a jegeskávét.
Miután kivittem a rendelést
bementem az öltözőbe átöltözni. Éppen, amikor nyitottam az ajtót kopogott Lucas
(egy másik pincér).
- Mondjad Lucas. Baj van?
- Egy vendég veled szeretne beszélni, odakint.
- Kétes alak?- néztem Lucasra.
- Nem hiszem, már jó párszor volt itt
barátokkal is... És annyi idős kb., mint mi.
- Köszi...
- Igaz, hogy ma kimenőd van?
- Hát nem csodás a világ? – pördültem egyet és
elindultam. – Öhm, és melyik asztalnál is ül?- fordultam vissza.
- A hármas...- válaszolta, ugye ez csak valami
véletlen.
Kimentem, és megláttam a tegnapi
srácot. Odamentem hozzá.
- Szia...- szólalt meg.
- Mégis mit akarsz tőlem? Mit keresel itt, és
mi ez? Mióta tudsz franciául? Tudod mit? Nem érdekel, csak hagy békén, és ne
kövess engem. Hagyj végre élni...- ez után bementem leültem egy asztalhoz, és
vártam a csajokat.
Kértem egy zöld teát Louistól,
hogy lenyugodjak.
- Már megint az a valaki idegesített fel? Ki az? Honnan ismered?-
szegezte nekem a kérdéseket.
- Elég! Nem akarok róla beszélni, kérlek.
Felejtsd el rendben!?
Lassan kortyolgattam a teát, hogy
lenyugodjak egy kicsit. Nem hiányzott még ő is ide. Most is úgy remegtem, mint
tegnap. egy dolgot leszámítva, hogy most a dühtől reszkettem. Mikor már kezdtem
lenyugodni leült velem szembe.
- Hagyj már békén! Kérlek... – az idegességem
ismét a plafonon volt.
- Nem hagylak! Annyit kérek, hogy kezdjük
újra, a legelejétől. Szia, a nevem...
Már attol féltem, hogy nem folytatod :) Nagyon tetszik a blogod és remélem hamarosan jön az új rész. Nem akarod elárulni hogy ki a srác??
VálaszTörlésNem, dehogy! Nem szeretek félbehagyni dolgokat. Ha nem is azonnal, de egy idő után befejezem. Köszönöm szépen. Sajnos nem tudom, hogy mikorra lesz kész az új rész :(. Ha elárulnám,hogy ki az, akkor nem lenne izgalmas ;) Találgass, és majd meglátod ;) puszi ♥
TörlésÁááá kövit én bele örülök ha nem raksz. Ezt a 62 részt is két nap alatt olvastam el *.*
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik :) Igyekszem, de még nincs kész sajnos :/ puszi ;)
TörlésA patrícia naplóját miért. Nem lehet elolvasni
VálaszTörlésAzt hittem valamivel később fog csak feltűnni. De örülök, hogy van, aki nézi. Megkértem egy nagyon ügyes lányt, hogy készítsen nekem egy design-et. Így egy darabig nem nyilvános a blog. Pár perc múlva ki is írom ezt. És ideiglenesen felrakom az előzetesét ide :) puszi :)
Törlés