62.rész

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy ismét eltűntem. És, hogy nem tartottam az ígéretemet. Sajnos most sok minden összejött az életemben. Így időm, se kedvem nem volt írni. Bár ez egy hete megszűnni látszik. Még sem haladtam sokat. Mivel rengeteg új dolog jutott az eszembe, amit ehhez, és a másik történethez sem passzol. Így mondhatjuk belekezdtem egy 3-ba. Az csak nagyjából van leírva, hogy ne vesszenek el az ötletek. Tartalékolás későbbre. Tényleg nagyon sajnálom, és köszönöm azoknak, akik még idetévednek, és üzenem: NEM FEJEZTEM BE. Csak most úgy alakult az életem, hogy kevés időm jut ilyesmire. És sajnos egy darabig fenn marad ez az állapot. De igyekszem a részekkel, ahogy csak tudok. És remélem ezzel az új résszel sem okozok csalódást. Jó olvasást. :)




Mióta visszajöttem sok idő telt el, már majdnem másfél év. Most március van, vagyis egy hét, és itt a végzős bál. Régen írtam már, de nem tudtam semmi fontosat írni. Teljesen átlagos volt ez az időszak.

A lényeg talán annyit, hogy Levi, és Charl járni kezdtek. Ki hitte volna, hogy ilyen jól meglesznek, annak ellenére, hogy mekkora a távolság közöttük. Jó hír, hogy fél év alatt sikeresen kioltottam a velem, és Louissal kialakult pletykákat. Bár elég nehéz ügy volt. Nem is tudom, hogy örüljek, vagy ne, de megint elég jóban vagyunk. Viszont most odafigyelek, nem játszhat ki engem (még egyszer).

Az otthoniakkal sem történt semmi érdekes. Minden maradt ugyanaz. Klemi Marcival van, Tomi viszont már más lány után nézett. És a jó hír, hogy alakulóban vannak a dolgaik. Szívből örülök nekik. Norbiról nem tudok semmit csak, hogy él (valószínűleg).

Írtam, hogy velem nem történt túl sok minden. És sajnos a szerelem sem kopogtatott. Háromszor mentem randira, de valahogy nem éreztem semmit. Bár már nem érzek sem dühöt, sem bánatot, sem pedig szeretetet Norbival kapcsolatban, még sincs senkim. Pedig a bálra nem mehetek egyedül. Úgyhogy párt kell találnom magamnak, de gyorsan.

            Mivel ez az utolsó évem a gimiben bele kellet húznom a tanulásba, sajnálatomra a táncról, és minden egyébről le kellet mondanom. De azért egy jó munkát sikerült beújítanom. A kávézóban dolgozom, pincérlányként. (Zárójelesen meg kell jegyeznem, hogy Louis ajánlott be.)

            A mai napom is szokásosan telt. Reggel suliba mentem, a lányokkal átvészeltük ezt a napot is. Mikor vége volt a sulinak, már mentem is a munkahelyemre. Ma Louis vitt be, mert anyuék elvették a kocsim. Egyszer viszek haza rossz jegyet, és már nincs kocsim. Ma megint hosszú műszakom volt. Ezt utálom a legjobban, mert akkor én zárok. Mindig félek, hogy valamit elfelejtek megcsinálni. Este mikor végeztünk Louis segített zárni.

És még haza is vitt, örülök neki, mert bár március van nagyon sötét, és bevallom, nagyon félek.

 - Megjöttünk... Hahó, minden rendben?- lengette meg Louis a kezét az arcom előtt.

 - Jaj, persze. Csak elbambultam egy kicsit...- hebegtem.

 - Ma egész nap furcsa voltál. Ez nem rád vall.

 - Igen? Észre sem vettem. Ma olyan furcsa érzésem volt. Néha csak úgy összeszorult a szívem...- magyaráztam Louisnak.

 - Értem. Félsz, vagy izgulsz valami miatt!? Csak nem a bál miatt?- tapintott a lényegre, bár ez a szorongás nem hiszem, hogy attól lett volna.

 - Milyen már, csak nekem nincs még párom... Mindegy, jó éjt holnap találkozunk- kiszálltam, és ezután Louis elhajtott.

Bementem, tanultam, utána pedig lefeküdtem aludni. Másnap reggel kutyaugatásra ébredtem. Kinéztem az ablakon, Charl állt a ház előtt. A következő pillanatban anya kiáltott az emeletre – Kicsim itt van Charl! Beengedem, igyekezz.

 - Jó, megyek egy pillanat- szólt a válaszom.

Gyorsan összekaptam magam, majd az íróasztalról mindent besöpörtem a táskámba, felkaptam a táskát, és már topogtam is le a lépcsőn. Anyuék már a konyhában voltak. A kajámat is bedobáltam a táskámba, és már indultunk is Charllal. Viszont ma sem használhattam a kocsimat. Pedig késésben voltunk reggel. Éppen, hogy beértünk a suliba. Suli után elsétáltam a kávézóig. Odaértem, bementem az öltözőbe, és felvettem a ruhám.

 - Siess! Sok a vendég...- kiáltott be Louis.

 - Megyek már- kötöttem meg a kötényemet, és közben már léptem is ki az ajtón.

Felkaptam a tálcát, és már vettem is fel a rendeléseket, vittem ki a számlákat. Sürögtem, forogtam egész nap.

 - Nicole, megtennéd, hogy kimész, mert a 3-as asztalnál fizetni szeretnének. Nekem pedig dolgom van hátul- szólt hozzám Louis.

 - Persze...- mosolyogtam azzal a lendülettel már vittem is ki a jegeskávét.

Azután az utam ki vezetett. Odaértem és letettem a számlát az asztalra. A srác a laptopjába volt merülve (kocka). Már száguldottam is tovább, és a mellette lévő asztalról feltettem a tálcámra a csészéket, és a pénzt. És elindultam befelé.

 - Kisasszony, fel tudná váltani?- fordultam a hang irányába.

Mikor megláttam az előző pillanatban még a laptopot bújó srác arcát ledöbbentem. Minden kiesett a kezemből, én pedig csak bambán álltam. A következő pillanatban már kapkodtam az üvegszilánkokat, majd beszaladtam velük.

 - Louis, kérlek, segíts! Intézd el a 3-mas asztalt légy szíves. Én nem...- támadtam le Louis-t éppen, mikor kilépett a raktárból.

Majd összerogytam ijedtemben, és reszkettem, mint a nyárfalevél.

Louis nem szólt semmit. Kiment, és kiszolgálta a vendéget. Én is folytattam a munkát odabent. Utána már nem láttam azt a valakit, és nagyon remélem, hogy soha többé nem is fogom.

Este megint én zártam, de Louis megvárt. Mikor már csak mi ketten voltunk a boltban, és én számoltam a pénzt így szólt:

 - Nicole, ki volt az a pasas? Mi történt, mit csinált?- megfogta a kezem, hogy ne pakolásszak.

 - Csak egy senki...- folytattam a számolást.

 - Ismered? Ismer téged?- hosszú csend lett ezután.

 - Régen ismertem, de már nem tudom ki ő. És ő is régen ismert, de most nem hiszem, hogy tudna róla bármit is.

 - Nem zaklatott ugye?

 - Dehogy... Csak a jelenléte zaklatott fel.

 - Akkor jó, mert ha bármi történik, szólj. Szétverem a fejét bárki is az.

Ez után a beszélgetés után csendben bezártuk a boltot. Louis ismét haza vitt, ez az idő is komor csendben telt.

Este hamar lefeküdtem, mert nagyon elfáradtam. Másnap viszont korán keltem, és időben beértem a suliba. És ami jó hír, letelt a bünti, így már van kocsim. Suli után szokás szerint a kávézóba mentem. De ma csak két órát dolgoztam.

 - Szóval ma lógsz ha?

 - Nem, dehogy. Szabadság tudtommal nekem is jár, vagy csak a nagyságos Louisnak? Na, de most dologra ez az utolsó, amit kiviszek, mert utána megyünk a lányokkal- ezzel már vittem is ki a jegeskávét.

Miután kivittem a rendelést bementem az öltözőbe átöltözni. Éppen, amikor nyitottam az ajtót kopogott Lucas (egy másik pincér).

 - Mondjad Lucas. Baj van?

 - Egy vendég veled szeretne beszélni, odakint.

 - Kétes alak?- néztem Lucasra.

 - Nem hiszem, már jó párszor volt itt barátokkal is... És annyi idős kb., mint mi.

 - Köszi...

 - Igaz, hogy ma kimenőd van?

 - Hát nem csodás a világ? – pördültem egyet és elindultam. – Öhm, és melyik asztalnál is ül?- fordultam vissza.

 - A hármas...- válaszolta, ugye ez csak valami véletlen.

Kimentem, és megláttam a tegnapi srácot. Odamentem hozzá.

 - Szia...- szólalt meg.

 - Mégis mit akarsz tőlem? Mit keresel itt, és mi ez? Mióta tudsz franciául? Tudod mit? Nem érdekel, csak hagy békén, és ne kövess engem. Hagyj végre élni...- ez után bementem leültem egy asztalhoz, és vártam a csajokat.

Kértem egy zöld teát Louistól, hogy lenyugodjak.

  - Már megint az a valaki idegesített fel? Ki az? Honnan ismered?- szegezte nekem a kérdéseket.

 - Elég! Nem akarok róla beszélni, kérlek. Felejtsd el rendben!?

Lassan kortyolgattam a teát, hogy lenyugodjak egy kicsit. Nem hiányzott még ő is ide. Most is úgy remegtem, mint tegnap. egy dolgot leszámítva, hogy most a dühtől reszkettem. Mikor már kezdtem lenyugodni leült velem szembe.

 - Hagyj már békén! Kérlek... – az idegességem ismét a plafonon volt.

 - Nem hagylak! Annyit kérek, hogy kezdjük újra, a legelejétől. Szia, a nevem...