63. rész

- Annyit kérek, hogy hallgass meg. Kezdjük elölről, a legelejéről. Szia, a nevem Norbi- bár magabiztos mosollyal nyújtotta a kezét, viszont szemében a félelem táncolt.

 - Csak egy kérdésre válaszolj. Mit keresel itt?- néztem mélyen a szemébe, és kerestem azt a valakit, akit régen még ismertem.

 - Amikor visszajöttél... Vagyis sok idő eltelt akkor. Butaság volt azonnal döntetni. Annyi idő alatt mindketten mások lettünk. Hülyeség volt onnan folytatni, ahonnan sok évvel ezelőtt félbehagytuk. Nem is beszélve arról, hogy akkor még gyerekek voltunk. Nem a múltbeli énjeink miatt kellet volna úgy döntenünk. Újra meg kellet volna ismernünk egymást. Csak ezt akartam elmondani...

 - Ebben teljesen igazad van. De visszagondolva a sok rossz ellenére is, én élveztem. Jól éreztem magam, és szívből mosolyogtam. Nem bántam meg a Te szavaiddal élve, ezt a „butaságot”, cseppet sem. Rendben, akkor ezt lerendeztük. Most már nincs közünk egymáshoz, nem igaz? Mivel az óta is eltelt másfél év, ahogy Te mondtad változunk. Te is, és én is megváltoztam. Nem szeretném, ha visszahúznál egy olyan időbe, aminek már vége.  És ha jól emlékszem, Te vetettél véget mindennek. Attól, hogy...

 - Nicole, mehetünk? Siess már- kiáltott a mondatom közepébe Lulu.

 - Várj, fontos beszélgetés folyik...- csitította Charl Lulut.

 - Mindjárt megyek...- és ezzel odadobtam a kocsi kulcsot Lulunak. – Hol tartottam...  Attól, hogy közös múltunk van, nem jelenti, hogy a jelenünk is az, vagy akár a jövőnk. Ha most megbocsátasz, nekem mennem kell, várnak a barátaim- felálltam az asztaltól, és a vállamra vettem a táskám. – És kérlek, ne keress többet. Nem tudsz változtatni a múlton. És én nem is akarok. Ég veled.

Kisétáltam a kávézóból, és beültem a kocsiba. Ott persze Lulu nekem zúdította a kérdéseit.

 - Ki volt ez? Hogy hívják, honnan ismered?- nézett rám lelkesen.

 - Nem fontos. Régen ismertük egymást, de már semmi közünk egymáshoz. Na, mehetünk vásárolni?- kérdeztem Charl felé fordulva, mert eléggé letörten nézett maga elé.

- Pe-persze.

Ezután egyenesen a kedvenc boltunkba vettük az irányt. Vettünk pár ruhát. Én egy cuki blúzt vettem a tablófotózásra. Röpke másfél óra után végeztünk, és utána elmentünk egy boltba, ahol elegáns ruhákat nézegettünk. Persze én csak nézelődtem, lehet, hogy nem is megyek, akkor minek próbálgassak ruhát. Viszont Lulunak, és Charlnak nagyon is szüksége volt a segítségre. Több tíz ruha kiválasztása után már rohantak is az öltözőbe. Én letelepedtem egy székbe, és vártam a divatbemutatót.

Lulu persze egy nem szokványos ruhát választott, és a kedvenc bakancsát veszi fel hozzá. Hiába is próbálnánk lebeszélni, nem lehetne. Így már meg sem próbáljuk. Charl egy gyönyörű ekrű színű selyemruhát választott. Egy ultra magas sarkú cipővel. Komolyan, hogy nem töri ki a nyakát benne? Nem is értem.

  Még körülnéztünk néhány boltban, és utána beültünk egy kávézóba. A csajok foglaltak egy helyet, én pedig mentem rendelni a szokásosat. Elég hosszú sor állt, de sikeresen leadtam a rendelést. Majd visszaindultam az asztalhoz, gyorsan megtaláltam Lulut, és Charlt. De még valaki ott ült velük. Ahogy közelebb értem megláttam Norbit. Mit keres ez itt? Miért nem hagy békén!? Odaszáguldottam az asztalhoz, és már azon voltam, hogy lehordjam a lányokat.

 - Normálisak vagytok? Egy tök ismeretlen srácot ültettek magatok mellé- fojtattam volna még, de belém fagyott a szó Charl válaszára.

  - Lulu nem, de én igenis ismerem Norbit. Bár régen nem volt szimpatikus, főleg azért, amit veled tett, de most szerintem jobb lenne, ha meghallgatnád- mosolygott Charl.

Én megölöm, tuti, hogy kinyírom ezt a csajt.

  Charl leültetett az asztalhoz, ők pedig átültek egy másikhoz. Ezért még számolok vele, az fix.

 - Mit akarsz? Nem mondtam, hogy hagyj békén? Miért követsz?- feltettem a kérdéseket, de valójában nem érdekelt a válasz.

Csakis az lebegett a szemem előtt, hogy eltűnjön. Nem akarok visszaesni a múltba. Bár azt írtam párnapja, hogy már nem érzek sem dühöt, sem bánatot, sem pedig szeretetet Norbival kapcsolatban, de most, hogy itt van előtörtek a régi fájó érzések. Nem akarok tovább szenvedni, azt akarom, hogy eltűnjön. Hova meneküljek még előle? Már itt sem tudok elbújni.

  Csak úgy zúgott a fejem, és minél több dologra emlékeztem annál jobban szorult össze a szívem. Végül mikor lejátszódott az egész, az első csóktól az utolsó szavakig, az agyam teljesen kiürült, a szívem pedig a torkomban dobogott. Olyan szaporán vert a szívem, mint még soha, de én mégis úgy éreztem, mintha kihagyna néhány ütemet. És minden egyes dobbanás szikraként nyilallt belém, és minden elnyújtott ütem őrülten megrázta az egész testem. Végül egy hideg nedves érzés rázott vissza a valóságba. Egy könnycsepp csordogált lefelé az arcomon. Nem kettő, nem száz, egyetlen egy magányos könnycsepp. Ez másodpercek töredéke volt csupán, de nekem túl hosszú idő volt.

 - Jól vagy?- kérdezte a hang, akinek a gazdája miatt zúdult rám minden.

 - Azt hiszem, nem. Pedig akartam, igazán azt akartam- és ezzel egy időben a magányos cseppecske lezuhant a végtelenbe.

Ahogy azt az érzéseimmel teli könnycseppet, úgy a múltat is sikerült eldobnom magamtól. Körülöttem újra élesek lettek a színek, mint azelőtt. Újra hallottam az emberek nevetését, láttam mosolyukat. Hiába hitettem el magammal, hogy már nem érdekelt Norbi, hazugság volt. Egy burokban éltem, de most kidurrant ez a burok, és újra visszatértem az életbe. Talán a sors iróniája, az hogy pont az a személy pukkasztotta ki, aki miatt létre jött. Most már kristálytisztán értem... Én még mindig szeretem, és bármit teszek ez így is marad. Egy darabig még biztosan.

 - Most jobb, ha hazamegyek, de holnap majd hívj fel- ezzel egy időben ráírtam a számom egy szalvétára.

 Ránéztem Charlra, vette a dolgot, így csak bólintott. Én az ajtó felé vettem az irányt, de még mielőtt kiléptem volna visszanéztem Norbira. Értetlenül nézett rám, de én csak rá mosolyogtam. Végre újra éreztem a boldogságot, mikor a mosolyt húztam a számra.

Hazamentem, és gondolkoztam, hogy most mégis hogyan tovább... Igen, szeretem, és ezután hogyan tovább? Nem értem, hogy miért szeretem. Semmi sem biztos, csakis az, hogy szeretem. Viszont a miértjét nem tudom.

Remélem tetszett. Kicsit érzelgősre sikeredett a vége. Bocsánat azoknak, akik ezt nem annyira szeretik.

Lenne egy kérdésem: Mivel közeleg a pillanat, hogy Norbi, és Adri megbeszéljék a történteket arra gondoltam, hogy most hoznám a Norbi szemszöge részt. Viszont nem tudom, hogy előbb TI tudjátok meg, hogy mi történt, és csak utána Adri. Vagy fordítva. Így szavazást indítok. Jobb oldalt fent tudtok szavazni :) puszi