~ Tanulás és az első nap...
(November 1-2)
(November 1-2)
Ma reggel én keltem fel előbb. Csendben összeszedtem azokat a könyveket, amiből tanulni kell. Átöltöztem majd végighasaltam az ágyon. Fülhallgatóval zenét hallgattam és közben gőzerővel tanultam. Nem sokkal később Klemi is felkelt.
- Bocsi, hangos voltam... Felkeltettelek?
- Nem, magamtól keltem. /mondta kómás fejjel/
A fejére húzta a takarót, majd fél másodperc után felült és döbbenten rám
nézett. Azt hiszem, csak most esett le neki, hogy újra itt vagyok. És talán még
a hajam is furcsa volt neki.
- Hát te? Mikor jöttél?
- Tegnap késő este jöttem haza, de a cuccaim már délután óta itt vannak.
/mosolyogtam/
- És a... izé a hajad? Mi történt vele? /igazam volt/
- Nem tetszik? /kérdeztem/
- De-de, csak szokatlan... Furcsa, hogy ahányszor elmész, mindig
másképp jössz vissza. /nevette el magát/
És most, hogy mondja tényleg. Bár ez véletlen... Ezután egész nap együtt tanultunk, nevetgéltünk. De, ahogy telt az idő egyre jobban görcsben volt a gyomrom. Egyre kevesebb idő választott el attól, hogy lássam Norbit. Ezen gondolkoztam így elbambultam. - Valami baj van? - kérdezte Klemi. Ha jobban belegondolok nem meséltem el neki semmit, ami eddig történt.
- Hát, nem egészen /ültem fel/ - Mielőtt elmentem Norbi... vagyis
Norbi... /elcsuklott a hangom/
- Mi van vele? Nyögd ki, mi van Norbival, ne ijesztgess már...
- ... szakítottunk... vagyis ő szakított velem.
- Hogy mi?? Mi történt, vagyis... mégis miért? Ezt nem értem... Azt hiszem,
most elbeszélgetek az idióta fejével. /ugrott fel az ágyról/
- Ne, nem kell, én fogok beszélni vele... holnap. Holnap minden rendbe jön,
és újra együtt leszünk. Ez csak egy félreértés. /mondtam magabiztosan/
De belül tudtam, hogy felesleges bármit is tennem. Ennek vége, nincs
tovább... de a remény hal meg utoljára. Utána folytattuk a tanulást. Egyszer csak megcsörrent a telefonom.
Szinte ugrottam érte. Reménykedtem, hogy Norbi az, de nem így volt.
"Louis"... visszaraktam az ágyra, had csörögjön, nem akartam beszélni vele. - Nem veszed fel? -
kérdezte Klemi. Határozottan mondtam, hogy nem. Nagyon faggatózott így az otthoni dolgokat is elmeséltem neki. Ki volt akadva nem értette, hogy ez mire volt jó (most már ketten vagyunk). Öt óra fele Klemi
elment, mert találkozott Marcival (szerencsére kibékültek). Még el se mondtam neki, hogy mi fordult meg róla a fejemben. És azt hiszem nem is fogom. Egyedül maradtam... fülhallgatóval a
fejemen bömböltettem a zenét. Olyan jólesett, este beszéltem anyuékkal.
"Épségben megérkeztem", anya feszegette a témát, hogy vinnem kéne Andinak és
Zolinak valamit köszönet képen. Persze, hogy nem akarok még a ház közelébe se
menni, nemhogy oda be... De akkor is tényleg nem lehetek bunkó. Holnap veszek
egy desszertet és viszek egy jó bort. Csak gyorsan odaadom és el is megyek.
Lefürödtem, leírtam Charlnak és Lulunak azt, ami történt. Remélem,
végigolvassák és megbocsájtanak majd. Valahogy úgy érzem túl bonyolult lett az
életem. Mikor lefeküdtem, ért haza Klemi. Elment fürdeni, meg akartam várni, de
végül elaludtam, úgy, mint akit kiütöttek.
- Ad... Adri-Adriiii /erre keltem/ - ébredj már, el fogunk
késni...
Ránéztem az órára, majd kiugrott a szemem, negyed nyolc volt. Gyorsan
összekaptam magam. Miközben azt hajtogattam Kleminek, hogy - Miért nem
keltettél előbb fel... A suliig rohantunk, még szerencse, hogy nem messze van a
kolesztól. Megálltunk a suli kapuban, hogy megvárjuk Marcit és Tomit. (Csoda,
előbb értünk oda, mint ők.) Amíg vártunk, egyszer csak Norbi ment el mellettem.
- Figyelj, beszéljük meg... /próbálkoztam beszélni vele/
- Nincs mit megbeszélni... /nézett rám semmit mondóan, majd elment/
- Ez meg mi volt? /kommentálta Klemi/
- Hagyd csak... /sóhajtottam/
Ez után azt vettem észre, hogy Ria szalad oda Norbihoz. Meg akarta ölelni,
de ő félrelökte. Ria pedig loholt utána, mint egy kiskutya... Mi van???-
kérdeztem magamtól. Nem sokáig tudtam agyalni, mert megjöttek a fiúk. Bementünk
a suliba. Egész nap azt kellet elviselnem, hogy Norbi levegőnek néz, Ria pedig
körülugrálja őt. Fuj, felfordul a gyomrom. Folyamatosan, ahol én voltam ők is
ott voltak. A szünetben, az ebédnél, az automatánál egyszóval mindenhol. Mintha direkt követtek volna. A nap végén
Klemi és Marci elmentek randizni, Tomi pedig dolgozni. Mivel ígyis úgyis
egyedül mentem volna haza maradtam egy kicsit a suliba. Tanultam, legalább semmi nem vonta el a figyelmemet és egyedül voltam nyugiban. Már kezdett
sötétedni, szóval hazaindultam. A folyosón összefutottam Levivel. Próbáltam elkerülni
vele a beszélgetést.
- Szia, de jó a hajad. /mosolygott/
- Köszi, de nincs hangulatom beszélgetni veled.
- Ne már, úgy sajnálom a múltkorit... De mi ez az új haj?
- Sajnálhatod is, az életem romokban hever. Semmi közöd hozzá...
/ezután elindultam/
De ő visszatartott. - Nem mehetsz egyedül haza ilyen sötétbe -
aggodalmaskodott.
- Mázli, nem haza megyek..
- Aa.. az mindegy, este ne császkálj egyedül.
Tehát együtt indultunk el a legnagyobb "örömömre". Bekísért a boltba, ott
megvettem a bort és a csokit. Utána elkísért Norbiékhoz. Mondtam neki, hogy
álljon odébb jó egy méterrel állt el mellőlem. Egy darabig hezitáltam, hogy becsöngessek-e, de
aztán megnyomtam. Lassan kinyílt az ajtó. De amikor megláttam, hogy kiáll ott
lemerevedtem…
Koviiit! :D
VálaszTörlésOké nemsokára hozom, most úgyis itthon leszek egy hétig betegen :/ remélem lesz erőm rá, hogy írjak :)
VálaszTörlésOhh jobbulást! És legyen erőd mindenképp!! ;)
VálaszTörlésköszönöm :) kitettem.. Hát az elmúlt két napban sok-sok folytatási ötletem volt.. ezért "késett" egy kicsit. Most volt az első, hogy négy féle képpen írtam meg egy rész :D Na, mindegy... Jó olvasást ♥
VálaszTörlés