58. rész

(December 24, péntek)

Felszaladtam és anélkül, hogy megnéztem volna, felvettem a telefont.
 - Szia!...

 - ...

 - Halló? Van ott valaki? - szóltam bele ismét, de semmi válasz nem érkezett.

Lerakta a telefont... Megnéztem, hogy ki keresett. Egy titkosított számról hívtak. Vajon ki lehetett az? Furcsán néztem a telefonom és leraktam az íróasztalomra. Kiléptem az ajtón, majd nem sokkal ezután SMS-em jött. Szinte visszaugrottam a telefonomért. Még mindig nem volt szám. Csak egy üzenet.

  A "Szeretlek" szó volt benne több nyelven. Többek között magyarul és franciául (angolul, németül, spanyolul). Egy kicsit elgondolkoztam, - Ki küldhette? És ekkor bevillant Norbi mosolygós arca. Lehuppantam az ágyam szélére és kezdtem visszaesni a szomorúságba. Aztán jött Szandi.

 - Na, mi lesz már? Gyere, kész a fa - szökkent be a szobámba, majd megtorpant. - Valami baj van? - kérdezte kétségbeesetten.

Én csak megráztam a fejem és felhúztam az arcomra a mosolyt. Kiszökkentem mellette az ajtón, majd visszafordultam. - Jössz már? - mosolyogtam.

 - Igen jövök. De miért volt az előbb olyan szomorú arckifejezésed?

 - Miről beszélsz? Jól vagyok - hazudtam.

Fogtam magam és lementem a nappaliba. Anyuék már készen voltak a fadíszítéssel. Ilyen lett: 

Mind a négyen leültünk a nappaliba beszélgetni. Főleg Szandi mesélt sok mindent. Be nem állt a szája, jó értelemben. Egyszer csak az az ötlete támadt, hogy TÁRSASOZZUNK. Ezen a ponton láttam anyuékon, hogy elmormoltak egy imát velem együtt. Tudni illik, hogy Szandi gyűlöl veszíteni és akkor talán még finoman fogalmaztam. Ami rosszabb, hogy azt se szereti ha hagyják nyerni. De mire nemet mondhattunk volna, már ott is volt a társassal a kezében.

 - Ki melyik bábuval lesz? - ekkor megcsörrent a házi telefonunk.

 - Én majd felveszem! - ugrottam fel.

Kiszáguldottam a lépcső mellet lévő asztalkához. "Appel entrant... Betranche famille" (Bejövő hívás... Betranche család). 

 - Ki az? - kiabált ki anya.

 - Csak Charl az... - felvettem a telefont.

•- Szia!

 - Szerbusz, anyukád ott van? Szeretnék beszélni vele - szól bele Charl anyukája.•

 - Anyaaaaa, Charl anyukája az! Beszélni akar veled. Biztos az utazásról.

 - Megyek már... - szólt vissza a szobából.

•- Szia! Igen, természetesen. Nem, dehogy... - csak azt hallottam, hogy anya helyesel a telefonban.•

Bár már rég játszottunk, de én még mindig csak arra figyeltem, amit anya mondott a telefonba. És szorítottam, hogy elengedjék Charlt. De rendszerint megzavart Szandi és apa, mondván, hogy én jövök. (Ilyenkor ki a frászt érdekel a játék?!)

 - Adri! Gyere... - kiáltott anya.

Kimentem, és anya egy kacsintással jelezte, hogy minden oké. És megyünk szilveszterezni Magyarországra. (Végre visszajutok, bár nem túl hosszú időre.)

•- Haló!

 - Joyeux Noël, Nicole! Végre, meg tudtam győzni anyut, hogy hívjon fel titeket - újságolta.

 - Charl, olyan jó lesz az újév - kontráztam rá.

 - Dumálunk?

 - Dumálunk! - ezután letettük a telefont.•

 - Anya beállsz helyettem? Megyek beszélni Charlal - és már rohantam a szobámba.

Levágtam magam az ágyra, és bekapcsoltam a laptopom. Charl egy egész listányi kérdést gyűjtött össze. Már a közepe felé kezdtem unni, de mondjuk érthető, hogy mindent tudni akar. Végül az utolsó kérdés, "Hogyan öltözködnek a magyarok?". Ebből levágtam, hogy vásárolni akar.

•- 26-án ráérsz? - tértem a lényegre.

 - Mi? Honnan tudtad, hogy azt akarok? - nevettük el magunkat.•

Megbeszéltük, hogy 26-án átmegyek hozzá és ruhát szortírozunk. És utána, ha kell, valami elmegyünk venni. Megnéztük milyen idő várható december 30 és január 3 között. Pechünkre havazást mond újévre. Szóval kell pulcsi, ami a bőröndök halála. Sok helyet foglal. Ilyen a mi "szerencsénk". Este hatfelé végeztünk a "listával". Ezután elköszöntünk egymástól és lementem vacsorázni a családdal. Rengeteg kaja volt, szokás szerint. Beszélgettünk az asztalnál, miközben falatoztuk anyu specialitását, a fatörzset. Miután végeztünk bementünk a nappaliba, és átadtuk az ajándékokat. Én egy pulcsit és egy gyönyörű táskát. Szasza is pulcsit kapott csak más színben. És egy naplót, vicces, hogy én is egy éve kaptam a naplóm, de csak augusztusban írtam először bele. Ami pedig félelmetes, hogy öt hónap alatt már a felét tele írtam. Ilyenek a pulcsik (és a tatyóm):

(Enyém a rózsaszínes.)