59. rész

(December 26, vasárnap)

  Tegnap egész nap pihentem, és gondolkoztam magamban. Nem igazán tudom felsorolni, hogy min. Rengeteg dolgon agyaltam. Például, milyen lesz újra itt suliba járni. Nem tagadom Norbi is sokszor az eszembe jutott, de akkor kétszer belevertem a fejem a párnába. (Néha segített, néha nem.) Végül is eltelt a nap.

  Ma viszont korán keltem, elég nyomottan egy furcsa álom miatt. Röviden arról szólt, hogy mindenki egy suliba járt. Charl, Lulu, Levi, Klemi és a többiek. Beszélgettünk egymással (!). Alapból ez a két dolog furcsa, de ezt még tetézte, hogy a pesti suliban voltunk, de mikor vége lett a tanításnak az Eiffel- toronyhoz mentünk. Azt hiszem, ez azt mutatja, hogy nem tudok dönteni Pest és Párizs között. Vagy valami ilyesmi. Nem tudom miért de, mintha régen könnyebb lett volna eljönni Pestről. Na, de vissza az álomhoz. Mikor felértünk a torony tetejére mindenki párokba állt. Klemi Marcival, Lulu Rayannal, Charl pedig Levivel(?). Én pedig ott álltam egyedül. Kinéztem, csak néztem fentről az aprócska embereket. És egyszer csak átbillentem a korláton. Zuhantam lefelé, de mintha örökké tartott volna. Nem értem el soha a földet. Időközben a tér elsötétült és a sötétben zuhantam. Egyszer csak megjelent Norbi arca, én pedig keresztülzuhantam rajta. És erre felugrottam az ágyamból. Rettenetes érzés volt. Még amikor ébren voltam, akkor is éreztem azt a bizsergő érzést. Mint zuhanás közben.

 Ránéztem a telefonomra, kiszálltam az ágyból és készülődni kezdtem. Minél hamarabb el akarok menni Charlhoz.

 Kilenc óra felé már otthon sem voltam. Tíz órakor pedig már javában válogattuk a ruhákat. Pihenésként megnéztünk pár szállodát, hogy melyik lenne olcsó. Nem volt nehéz találni, az ára és a kinézete is jó volt, viszont messze volt Budapest központjától. Ekkor megcsörrent a telefonom. Klemi volt az.

 - Szia, baba - szólt bele.

 - Szia! Mi ez a jó kedv? - közbe mondtam Charlnak, hogy Klemi hívott.

 - Már tudjátok, hogy hol szálltok meg?

 - Te egy gondolatolvasó vagy, vagy csak látnok. Pont most nézzünk szállást.

 - Nem kell. Megkérdeztem anyut és azt mondta jöhettek hozzánk - újságolta.

 - Imádlak! Eszembe sem jutott volna. De tényleg nem baj? - aggodalmaskodtam.

 - Dehogy. Mert ez jó lehetőség az angolozásra, ha érted?! - utalt arra, hogy ez egy kicsi csel volt.

Végül is meg van a szállás. És Charl is örült, mert meg akarja ismerni a barátaim. És többnapi pizsiparty lesz.♥

Miután Charlnak összeraktuk a holmiait, amit, hoz. Hazamentem és én is összepakoltam pár dolgot. És akkor beütött a katasztrófa. Eltűnt a kedvenc pólóm. Nem tudom, hogy hol hagytam el. Még most is gondolkozom, hogy hol volt rajtam utoljára...

(December 30, csütörtök)

  Ma indulunk Charllal. Ő nagyon izgul, mondjuk meg is értem. Én csak azért, hogy ne találkozzak Levivel, se Norbival. Legalább az újévem legyen jó. Reggel nyolctól azt hallgatom anyától - Vigyázz magadra. Most ne keljen kimennem azért, mert az autó alá feküdtél - vette viccesre a formát. Egy órára kivittek anyuék a reptérre. Charlt is kikísérték a szülei. Elköszöntünk tőlük, Charl szülei a lelkére kötötték, hogy ne merjen egy méternél távolabb kerülni tőlem. Furi érzés, hogy én vagyok a vezető.

Odafordultam Charlhoz.

•- Mehetünk? - kérdeztem.

 - Persze - mondta kicsit remegő hangon.•

Mikor már eléggé eltávolodtunk a szülőktől ugrott egyet és így szólt - •Végre!! Bulizzunk egy oltári nagyot. Rúgjunk ki a hámból, jeee.

 - Nyugi, mindenki minket néz - nevettem el magam.

  Felszálltunk a repülőre. leültünk és hülyéskedni kezdtünk.

•- Tényleg, meg lett a pólód? - kérdezte.•

Ekkor beugrott.  - Norbi! - kiáltottam fel.

Már emlékszem. Utoljára akkor volt rajtam, amikor Norbi szakított velem. És másnap, amikor átöltöztem automatikusan bedobtam a szennyes kosárba. Utána pedig már jöttem is el. Ne, miért pont ott kellett hagynom annyi hely közül? Annak már búcsút mondhatok. Az én édes, kicsi pólócskám...

  A repülőn beszélgettünk Charlal és aludtunk egy keveset. Hamar megérkeztünk Budapestre. Leszálltunk a gépről, Charl pedig suttogva sikítozott, hogy végre eljutott ide. Visszakaptuk a bőröndöket és elindultunk a kijárat felé. Nagyon sokan voltak a reptéren, gondolom az újév miatt. Én törtem az utat a tömegben, Charl pedig a ruhámat fogva mögöttem jött és forgatta a fejét. (Mint egy kis óvodás.) A nagy tömegben megláttuk a falnál Klemit és Marcit. Mit keresnek ezek itt? - gondoltam. Odamentünk hozzájuk, én pedig elkezdtem velük beszélgetni.

 - Sziasztok! Hát ti? - ugrottam Klemi nyakába.

 - Eljöttünk értettek - válaszolt Marci, ekkor jutott az eszembe, hogy Charl is itt van.

 - Jaj, bocsi. Ő itt Charl - mutattam be őt.

Szegény kicsit meg volt szeppenve, mert mindenki magyarul beszélt, ő pedig semmit nem értett. Kimentünk és beültünk Marci kocsijába. Amíg én helyzetjelentést kaptam Klemitől, Charl és Marci beszélgettek (angolul). Odaértünk Klemihez, megköszöntük a fuvart Marcinak, Klemi pedig csókot nyomott Marci szájára.

•- Ők együtt vannak? - kérdezte Charl suttogva. (<- bár ha hangosan mondja se értik, de a beszédszokások megmaradnak)

 - Igen, együtt - mosolyogtam.

Bementünk a házba, bemutattuk Charlt Klemi szüleinek és felmentünk a szobába. Kipakoltunk és beszélgettünk. Angolul, hogy Charl értse és hozzászólhasson. Néha a megszokás miatt magyarul szólaltunk meg, de akkor javítottuk egymást Klemivel. Charllal pedig néha franciául, azt pedig mi javítottuk. (Bonyolult a nemzetközi barátság.) Mind a hárman lefürödtünk pizsibe bújtunk és megnéztünk két filmet. Az egyiket magyarul francia felirattal a másikat franciául magyar felirattal. Én jártam a legjobban. Ezután késő estig pletykáltunk és meséltük a sztorikat Charlnak.