60. rész

 (December 31, péntek)

  Eljött a nagy nap. Ma végre lezárul ez az évem. Összegezve az év első fele jó volt. A második viszont annál rosszabb. Egy év alatt két szakítás, és még nem vagyok túl a másodikon. Azt hiszem, nem kell, hogy részletezzem. Régi barátokkal találkoztam, újakat szereztem (Marci, Dani, Vivi, Ádám). És ellenségeket is (Ria, Ninett, Kiri). Ez csak azt bizonyítja, hogy valamit igenis jól csinálok. Viszont most elraklak, mert keltem a lányokat és készülünk a bulira. Marci barátja rendez egy nagy bulit, és minket is meghívtak. Leszünk vagy ötvenen, ahogy számolom. Mert a focicsapatban 25-en vannak és mindenki két-három embert hívhat. Hála istennek Charl is tud jönni. (Zárójeles megjegyzés: Szerintem tarolni fog külföldiként, csak az a baj, hogy távkapcsolat nem túl jó.) Mindegy keltem őket...

  Miután felkeltettem a lányokat már a ruha kiválasztásával bajlódtunk. Először Kleminek választottunk ruhát. Ami röpke egy órába telt, de megérte. Ez után Klemi megkérdezte, hogy mi mit veszünk fel. Ezen a ponton Charl és én is kipakoltunk a bőröndből három-három ruhát. Egy sosem elég. Klementina nagyot nevetett ezen, de utána segített választani. Charl egy fekete ruhát választott, Klemi szokásához híven egy nadrágos kombit állított össze. Én egy laza flitteres ruhát választottam. Csináltunk egy próba sminket és kitaláltuk, hogy milyen frizura illene a ruhához. És addigra ebédidő lett. Megebédeltünk, utána pedig pihentünk. Szólt a zene, mi pedig csak feküdtünk. Töltődtünk az esti bulira. Négy óra fele elkezdtem készülődni. Hülyén éreztem magam, hogy ők pihengélnek, de én már most sertepertélek. Felvettem a ruhát, ezután tökéletesre állítottam a frizurám. Majd sminkeltem magam. Mikor már majdnem kész voltam fél öt volt. Leszóltam nekik, hogy ők nem jönnek, vagy mi lesz. Ekkor felugrottak, hogy már ennyi az idő?! Elég furán néztek ki. Beleugrottak a ruhájukba, azután amíg Klemi sminkelt, Charl a haját igazgatta. Majd fordítva. Össze-visszarohangáltak, mint a mérgezett egerek, de  kész lettek ötre.

  És már indultunk is a buli helyszínére, ami az egyik játékos mittudoménkijének a diszkója. (Nagyon szép, egy emeletes ház. Van hozzá terasz és egy elég nagy erkély. Bár szerintem nem sokat leszünk kint, amilyen hideg van. ) Mire odaértünk lerohadt a lábunk. @#!! Marci - közel van, mi?! Meg tudnám fojtani őt. Félre ott voltunk a buliban, bár akkor még alig voltak. A házigazda, a barátnője, Marci és mi. Beszélgettünk és közben szállingóztak az emberek. Már ment a zene, kit álltatok. Üvöltött a zene. Hárman táncoltunk a lányokkal, majd csak azt vettük észre Charllal, hogy Klemi eltűnt (Marcihoz, gondolom). Charl elment inni, hirtelen egyedül maradtam. Melegem volt, így kimentem a teraszra. Szinte senki nem volt kint. Talán ketten, azok is nyalták-falták egymást.

 - Hát te, itt?! Nem fázol? - szólalt meg egy ismerős hang.

 - Mi? - fordultam a hang irányába, azaz a hátam mögé.

Dani volt az, régen nem beszéltünk már. Most ezt bepótoltuk. Már kezdtem fázni, amikor felajánlotta az ingét (dísz ing volt).

 - Köszi, nem kérem. Azt hiszem, én sem örülnék a barátnőd helyében.

 - Nem tudom, miről beszélsz. Nincs barátnőm - válaszolt.

 - Mindegy, de így nem is lesz - folytattam.

 - És igaz, hogy szakítottatok Norbival?

 - öhm, igen, de ez egy kényes téma. Nem szívesen beszélnék róla.

 - Jaj, bocsi. De ezek szerint, ha bocsánatot kérne, megbocsátanál? Mert még nem vagy túl rajta, azaz szereted.

 - Tudom... Ha azt kérdezed, megbocsátanék, igen meg. De amennyit gyötrődtem miatta, egy szimpla bocsánat nem lenne elég. Röviden: kételkedett bennem, tudom, hogy én mindent maximálisan megtettem a kapcsolatunkért. De ez úgy látszik nem volt elég - ahogy válaszoltam Daninak egyre könnyesebb lett a szemem.

 Megtöröltem a szemeim és szippantottam egy-két mély levegőt. Utána újult erővel és (hamis) mosollyal Danihoz fordultam. Éppen javasolni akartam, hogy menjünk be, hogy ne keljen folytatni ezt a beszélgetést, ekkor megjelent Charl. Fülig ért a szája és csak úgy ömlött a szájából a szó. Éppen annyi időm, volt, hogy elköszönjek Danitól, már húzott is be.

•- Na, mondjad. Mitől vagy így feldobva? - kérdeztem.

 - Képzeld beszélgettem egy helyes sráccal, nagyon jó fej.

 - Az jó, és? - kérdeztem rá, hogy mi történt.

 - Ne, gondolj semmi olyanra... - vörösödött el. (nem gondoltam semmire csak meg akartam tudni, hogy ki az)

 - És ki az?

 - Bemutatlak neki - húzott a táncparketten keresztül. - Ő az - lökött oda egy sráchoz, aki háttal volt.

Akkor megfordult, köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségtől. Tátott szájjal néztük egymást. Nem is tudom melyikünk volt jobban meglepve, ő vagy én.

 - Ismeritek egymást? - kérdezte Charl kétségbeesetten.

 - Valami olyasmi - válaszoltuk teljesen egyszerre.

Ez után félre hívott, hogy megbeszéljünk pár dolgot.

 - Figyelj, nem tudtam, hogy a barátnőd - szabadkozott.

 - Nem, semmi baj. Végül is semmi közünk egymáshoz.

 - Mi az, hogy nincs semmi? Nem te magad mondtad? "Mindig barátok maradunk"...

 - Hát igen, de lásd be Levi. Nem gondolhattad, hogy újra találkozunk... - igen, Levi rámozdult Charlra.

 - ...

 - Egyébként, pedig keress mást, akivel eltöltheted a szilvesztert, mert Charlnak megmondom, hogy nincs esélye nálad - indultam vissza Charlhoz, de Levi megragadta a karom.

 - Ne!

 - Értem... Szóval már el is felejtettél?! Erős érzések lehettek.

 - Nem, félre érted. Ő az első lány rajtad kívül, akivel így tudok beszélgetni. Nem mondom ki, amit tudom, hogy nem akarsz hallani, de még mindig áll az, amit akkor mondtam. Ennek tudatában mond el a barátnődnek - ezután elengedett.

  Most aztán nagy bajban vagyok. Azt mondtam Levinek szeressen mást. És amikor felcsillan  a remény, pont egy olyan valakinek kell lennie, mint a barátnőm. Most mit fogok csinálni?!!