34.rész

(Szeptember 28, kedd)

Leült mellém néma csöndben és közelebb hajolt. Majd elkezdte.

 - Most mi van kettőnkkel?

  Hát ez egy jó kérdés... sűrű hallgatás volt, amikor is Andi jött be. Vacsorázni hívott minket. Evésnél mind a négyen csendben voltunk. Norbi érdekes módon hamar megette a kaját és felment a szobájába. Én is végeztem a vacsorával, felmentem és megálltam a szobaajtó előtt. Mivel fent sötét volt és az ajtó alján nem szűrődött ki fény bementem. Biztos fürdik.. - gondoltam. Nagyon sötét volt a szobában. Leültem az ágyra és hátradőltem, elfogott a nosztalgia. Azokról az időkre gondoltam vissza, amikor négyen ebben a szobában hanyatt feküdtünk és csak röhögcséltünk, holott már aludni kellet volna. (Amikor hárman Norbinál aludtunk Krisz szobájában aludtunk, mert az nagyobb.) Olyan szépek ezek az emlékek... Nem tudom mikor, de elaludtam és az emlékezés álomba ment át. Nagyon furcsa álmom volt, olyan volt, mintha visszaálmodtam volna egy olyat, amit réges-régen el is felejtettem. Reggel finom meleg karok között ébredtem, amikor magamhoz tértem láttam, hogy Norbi fekszik mellettem. Szoroson ölelt, akkor villant be, hogy b@aszki ma suli van. Szépen óvatosan kikeltem az ágyból, nehogy felkeljen. Sikeresen összekaptam magam és már szaladtam is a suliba. Általában sem sokat értek az órákból, de ma egy kukkot sem értettem. Az egyik szünetben a folyosón szembetalálkoztam Levivel. El kell mondanom neki, hogy Norbival vagyok együtt.

 - Beszélnünk kell, suli után gyere a termünkbe.. /erre csak bólintott és továbbment/

  Klemi jól megvan Marcival, szinte egész nap turbékolnak egymással. Szegény Tomi, még előtte is... Majd megszakad a szívem, hogy míg az egyik barátom boldog a másik szíve megszakad az ő boldogságától. Úgy szeretnék segíteni Tominak, de nem tudom, hogy mit tehetnék... (Egyébként Marci és Klemi nagyon-nagyon cuki együtt.) Hamar vége lett a napnak, már nagyon szorongtam, hogy hogyan is mondjam el Levinek. Bementem a termünkbe. Levi már ott ült az egyik asztalon, bár amikor beléptem csak a körvonalait láttam, mert a szemembe világított a nap. (Az osztálytermem a kémia előadóterem, amin földtől plafonig érő nagy ablakok vannak. A lemenő nap vörös sugarai besütöttek az ablakon.) Szépen lassan odasétáltam hozzá és melléültem. Pár perc néma csend volt.

 - Mond, már mi van? /szakította meg a csendet/

 - Nos, ez kicsit... öm, hogy is kérdezzem. Említetted, hogy nagyon hasonlítok a szerelmedre. És az, hogy velem kedves vagy milyen érzésnek tudható be?

 - Hát, tudod... helyettesíted őt, de nehogy félreértsd.. nem vagyok szerelmes beléd... Csak egyszerűen, olyan érzésem van, hogy ismerlek. Kívül-belül ismerlek már régóta és csak egy nézéssel azt érzem, hogy keresztüldöfsz. Mintha átlátnál rajtam és tudnád, ki vagyok mélyen odabent, legbelül... /húha, ez sokkolt egy kicsit/

 - Akkor nem zavar, hogy Norbival együtt vagyok. Akkor hát barátok vagyunk, nem igaz?!

 - Ja, aha.. /fogta a táskáját és elment/

  Ránéztem az órára, nagyon késővolt. Norbit már biztos kerülgeti a szívroham, és ezzel elindultam a folyosón, ami vörös fényben úszott. Ahogy sétáltam a folyosóm megláttam Norbit. Elindultunk egymás felé egyre szaporább léptekkel. Ahol összeértünk megcsókoltuk egymást, majd megkérdezte.

 - Hol voltál eddig?

 - Meg kellet beszélnem Levivel a dolgokat, de azt még mindig nem tudja és lehet jobb is, hogy nem tudja.

 - Rendben. /sóhajtott/ 

 - De te mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy nem jöhetsz holnapig az iskolába? 

 - ... De mondanom kell valamit, amit már nem bírok tovább magamban tartani. /mosolygott/ 

 - Na... /be se tudtam fejezni, mert ismét megcsókolt/

 - Csak szeretlek, ennyi...

 - Tudom, én is /ezzel visszacsókoltam/

  Ezután viccesen megszólalt "Akkor most járunk?". Istenem, az a kisgyerekmosoly..

 - Persze te h#lye. /mosolyogtam rá/

  Hazafelé kézen fogva jöttünk és úgy félpercenként megcsókoltuk egymást. Otthon megvacsoráztunk, lefürödtünk. Én fürödtem másodikként, amikor bementem a szobámba Norbi az ágyamban feküdt. Későre járt így mondtam neki, hogy menjen aludni. Azt kérdezte, aludhat-e velem.... Természetesen nemet mondtam, mit szóltak volna a szülei, hogy még egy hete se járunk... Na, mindegy, adtunk egymásnak egy hosszú „jó éjt” csókot és elmentünk aludni. Istenkém, két dolgot szeretnék tudni MIKOR és MIÉRT szerettem bele ennyire? De a lényeg, hogy őrülten szeretem.