36.rész

(Szeptember 29-30)

    Norbi is értetlenül nézett. Amíg lement, hogy hozzon nekem teát és lázcsillapítót, megcsörrent a telefonom. Ádám volt az... Óóó... @$L elfelejtettem, hogy próbálnom kellene vele. Nagyon szégyelltem magam, bár szorongva, de felvettem...

 - Haló... /hebegtem/

 - Szia, hogy vagy? Hallom mostanában betegeskedsz. Nem akarok pofátlan lenni, csak tudod...

 - Igen megértem, hogy mással akarsz táncolni..

 - Nem, nem erről van szó. Még mindig veled szeretnék táncolni a versenyen, de ha beteg vagy.. Az egészséged fontosabb, mint ez a "buta" verseny./buta? szerintem neki nagyon fontos, de én cserbenhagytam/

 - Ne, holnap már jól leszek meg fogom csinálni értetek. /szinte ordítottam/

 - Rendben akkor holnap suli mögött.. Reggel hat, neked jó? /hallottam a hangján, hogy nagyon izgatott/

 - Persze-persze... akkor aludj jól, holnap...

  Letettem a telefont és akkor lépett be Norbi a teával. Fura volt, nem is értettem. Kérdeztem, mi baja, de nem válaszolt. Korán lefeküdtem, mert korán kellet kelnem. Reggel gyorsan elkészültem és a hűtőre kiragasztottam Norbinak egy cetlit. Amin ez állt:   Korán be kellett mennem a suliba, bocsi.. A reggeli és a kaja a suliba a hűtőben van. Remélem nem haragszol csók: Adri ♥

Reggel még sötét volt, alig láttam valamit, kicsit féltem, nehogy valami olyan történjen, mint múltkor. (Esetleg rosszabb kimenetelű.. nem, nem, ne is gondolj ilyenre te hülye.) Amikor beértem a suliba már Ádám ott volt. Bementünk az táncterembe és összeraktuk a koreográfiát. Egyre csak próbáltunk és próbáltunk. Amikor végeztünk csak akkor tűnt fel, hogy milyen világos van a terembe, mert a besütő napot szerteszét szórta a sok tükör. Húh, nagyon kifáradtam... Miután átöltöztem Ádám köszönetképpen megölelt. (Ádám tánc szakos. Szívesen mentem volna táncszakra, de az én évfolyamomban már nincsenek szakok. Kár...) Ő a teremben maradt, mert az első órája szintén tánc. Fogtam magam és sietősen kifordultam a teremből és végigszáguldottam a termen, amikor a sarkon befordultam megláttam Levit... Utána kiáltottam megfordult és valami furcsa fejet vágott. Megkérdeztem tőle:

 - Valami baj van?

 - Ja.. ne-nem semmi..

  Ezután csöndben besétáltunk a terembe. Egymás melletti teremben volt óránk. Norbi bent volt a termünkbe, nem is értettem. Odamentem hozzá, éppen Klemivel beszélgetett.

 - Sziasztok!! Norbi te meg miért vagy itt?

 - Baj, hogy látni akarom a barátnőmet /ezzel megfogta a derekam, magához húzott és hosszan megcsókolt/

  Mindenki megállt egy pillanatra, és egy-ketten még tapsoltak és fütyültek is. Boldog voltam, hogy Norbi csak az enyém. (Lehet nagy a birtokló vágyam.) 

- Fuj, te aztán nem vagy semmi... először rárepülsz Levire és eléred, hogy szakítsunk, majd dobod. Most meg ez.. /kötözködött Ria/

 - Na, idefigyelj, először is nem EZ, hanem Norbi. És Levi nem azért szakított veled, hogy velem legyen.. 

Csakis azért, mert kibírhatatlan vagy. És amúgy sincs semmi közte és köztem, semmi.. 

  Ezt lehet, nem kellet volna mondanom, mert a terem ajtajában megpillantottam Levit. Nem mintha számítana, de senkit nem akarok megbántani. Meg elvileg "barátok lettünk". Ugye nem hallotta?! De, biztos, hogy hallotta, mert olyan döbbenten állt... Ria odament hozzá és együtt kisétáltak. Norbi, megköszönte, hogy úgymond kiálltam mellette is. Már becsöngettek, ezért Norbi indult kifele, amikor Ria dühöngve berontott és rohanásában nekiment Norbinak. Norbi elkapta, nehogy elessen. Kicsit rossz érzés volt. Kit álltatok? Nagyon rossz volt nézni. Ria fogta magát és hátraviharzott a helyére. Senki nem értette mitől ilyen Ria, Norbi még dobott egy puszit és elment. Az  ebédszünetbe éppen Klemivel beszélgettünk. Amikor azt a kijelentést mondtam, hogy utálom Riát, vettem csak észre, hogy Levi áll mögöttem. Ezután nem történt semmi, mert Levi úgy tett, mintha nem is léteznék. Kicsit rosszul esett, bár régen sem volt jobb. Talán még rosszabb volt. Evésnél kitaláltuk Klemivel, hogy milyen jó lenne felidézni a régi időket. Talán csak Tomi volt az, aki kicsit vonakodott. Bár megértem, Klemi is lesz... na, de értitek. Együtt mentünk haza Norbival, Klemivel és persze Tomival. Tomihoz mentünk és úgy tettünk, mintha régi időben lettünk volna. Szívattuk egy más, bújócskáztunk (bár nem nagy sikerrel), és eljátszottuk a saját számunkat.. (régen a Klemi apja írt egy számot nekünk) Tomi lehozta a gitárt Norbinak és magának a szintit. Gondolom rájöttetek, hogy  kik énekeltek. Hát persze Klemi és én. Ja, és igen, a srácok valamennyire tudnak játszani. De mivel abbahagyták a zenélést, csak egy-két alap maradt meg nekik. Nagyon jól szórakoztunk, de már elég későre járt. Így mindenki hazament. Tomi hazakísérte Klemit, és "haza" ment (a mamájához). Mi is hazamentünk Norbival, kéz a kézben. Amikor a ház elé értünk fényt láttunk kiszűrődni a nappali ablakából. Azt hittük, hogy a Norbi apja vagy anyja ért haza előbb. De amikor bementünk a nappaliba nagyon megdöbbentünk, mivel nem Andi és nem is Zoli ült a kanapén.