Egy nyári szikra...ami egy téli lobogó szerelemé lett

Egy nyári szikra... ami egy téli lobogó szerelemé lett:

Kedves Naplóm!!

  Ma úgy döntöttem elkezdem írni a napjaimat. Nem vagyok különleges.. oly annyira nem, hogy, még akibe szerelmes vagyok, sem tudja, hogy létezem. Butus vagyok, amolyan "barna lány, gyakori szőke pillanatokkal..". És, hogy őszinte legyek sete-suta is :( Semmi nem úgy sül el, ahogyan azt én szeretném. Hát ennyit rólam, vagyis még annyi, hogy Lilinek hívnak. Most pedig beszéljünk A fiúról. Dani, egyszerűen tökéletes... mindenkivel kedves, és elég okos is... És persze helyes, na meg magas.. Izmos, de nem agyon gyúrt [... egy kétoldalnyi szöveg kihagyás után]
Szóval ilyen Dani :3 Bár nem régen ismerjük egymást, most vagyunk 15 évesek. Vagyis első évünk a gimiben. Nekem rögtön feltűnt, az osztálytalálkozón (mint mindenki másnak :/ ). Amikor megpillantottam, olyan volt, mintha megállt volna az idő... Persze ő suli első napjától menő lett, és én.. Hát én nem éppen, még barátokat is nehezen találtam. Egy nagyon jó barátnőm lett, Barbi.. És neki hála lett egy-két barátom. Hát, hogy meséljek előzményeket, elmesélem a gólyatábor napjait..



[...*Lili szemszöge*] 
    Gólyatábor.. Hmm.. reggel, izgatottan vártam, hogy újra találkozhassam Barbival, akit akkor látok másodjára. És persze VELE ♥. Dani..., bár lenne esélye egy olyannak, mint én beszélni vele.. Bárcsak..
  Buszon Barbival ültem, és szerencsémre vele kaptam közös kunyhót. (Mindenhol ketten vannak.) Az úton sréhen előttünk ült Ő. Rengetegszer elkalandozott a figyelmem, azt hiszem, a vakációról beszélgettek a többiek (Barbiék).
  Egy tóhoz mentünk öt napra. Amikor  odaértünk, pontosabban majdnem, akkor egy félórányi gyaloglás következett fel a hegyre, a bőrönddel és a táskával. Szuperül indult, mondhatom... Nem tudom mikor, de elhagytam Barbiékat.. Valahol a menet végén kullogtam, egyedül. Ilyen az én formám - gondoltam, amikor egy hang hátulról megszólalt - Várj meg, nem akarok egyedül sétálni... Hátra nézetem és megpillantottam ŐT. Dani, mit keres itt egyedül? Elkezdett beszélgetni velem, zavaromban csak hümmögtem, vagy egy igent tudtam kinyögni. Már majdnem ott voltunk, mikor kezdtem feloldódni. És végre nem szúrtam el, nem gondol totál dilinek... Ahogy ezt kimondtam magamban nekimentem egy fának. Gratulálok Lili, szép volt... Ő odaszaladt hozzám felsegített, megkérdezte, jól vagyok-e... Ezután mindketten nevettünk. Ekkor megpillantottuk a szállást, oda is értünk. Ezután persze megint körbevették, így két napig még köszönni sem tudtam neki. Most tiszta hülyének gondol..

[...]
    A harmadik nap sem volt túl különleges.. - gondoltam miközben a tanárokkal és pár emberrel a másik osztályból kint ültem a tábortűznél. Az osztály üvegezett, na, ahhoz meg végképp nem volt kedvem... Néztem a lobogó tüzet és a ragyogó csillagokat.. - Milyen szép, nem igaz? - szólalt meg egy hang, majd leült szorosan mellém a kőre... Dani volt az. 

 - Te hogy-hogy nem vagy bent a többiekkel? /kérdeztem/
 - Unalmas, volt szóval kijöttem, de fel sem tűnt nekik... /ezen elnevettem magam/
 - Hát ez furcsa, téged nem vettek észre, hogy eltűntél.. pedig általában engem nem vesznek észre.
 - Ezt honnan veszed? Észrevettem, hogy itt ülsz... Miért ne vennének észre?
 - Hát.. hagyjuk. 

Ezután néztük csendben a tüzet... Bár én inkább azzal voltam elfoglalva, hogy - k-közel.. túúúl közel van :$ - majd nem, hogy elájultam. Viszont érezhettem a finom illatát..♥ Nem sokkal később takaródó volt, szóval elváltunk egymástól...

[...]
    Negyedik nap, az utolsó estét töltjük itt. Bár tetszett itt, de kicsit "üresnek" éreztem ezt a négy napot. Ma semmi kötött program nem volt, így egész nap csak napoztam zenét hallgatva. Meg olvastam, vagyis úgy tettem miközben Danit fürkésztem a szemeimmel. Este lementem egyedül a partra sétálni... gondolkoztam - Mit csinálja Danival kapcsolatban. Majd érdekes módon szembetalálkoztam vele. Hogy csinálja ezt, mindig ott van ahol én.. nem is tudom mennyit, de elég sok időt beszélgettünk. Majd egyszer csak megálltunk és csak néztem a szemeit, olyan gyönyörűek voltak. :3  Egyszer csak azon kaptam magam, hogy összeér a szánk... Jobban mondva csókolózunk. Hogy én mennyire boldog vagyok. Megkaptam életem első csókját, el sem hiszem... - Most már ideje visszamenni. - mondta. Amikor visszaértünk nem viselkedett másképpen, csak úgy, mint szokott. Aznap éjjel nehezen aludtam el. A szívem a torkomban dobogott, ha felidéztem azt a csókot...

[*Dani szemszöge*]
    Ma meg kellet tennem, azt, hogy megcsókolom.. Vagy egész négy évig szekálni fognak. De ha jobban belegondolok.. Meg akarom csókolni Lilit!! Olyan aranyos, amikor esetlenkedik, és ahogy mindig egyedül ül... Meg akarom védeni, beszélgetni vele... Végül megcsókoltam. Egyszerűen tökéletesnek éreztem... (Bár nem ez volt az első csókom.) Úgy érzem szikrázott köztünk a levegő. Nem is értem mit érzek iránta... vagyis tudom, SZERETEM LILIT. Holnap muszáj elmondanom neki mindent, mielőtt mástól tudja meg, hogy eredetileg ez az üvegezés miatt volt. Egész éjjel alig tudtam aludni. Folyamatosan a két szép szemére és a ragyogó mosolyára gondoltam.

[*Másnap*]
    Ma megyünk haza... Valahogy furcsa érzéseim voltak. Este csak boldog voltam, most viszont össze vagyok zavarodva.. Dani ugyan úgy viselkedik, mint eddig. Nem volt még fiúm, de szerintem ez így nagyon nem frankó. És ez be is igazolódott a buszon... Az előttünk ülő két osztálytársam beszélgettek.

 - Nem hiszem el... 
 -  Jaaa.. Hogy tudta ilyen könnyen megcsinálni.
 - Mondjuk, kicsit durva, hogy így át ejtettük a csajszit.
 - Jó-jó, de csak ő nem volt bent akkor.
 - Igaz... De ne mondjuk el Lilinek. Mégis csak megérdemli, hogy bocsánatot kérjünk, nem?

Hogy mi?? Ezek rólam beszélnek.. előrehajoltam és számon kértem, hogy mégis mit kéne elmondaniuk nekem... Végül is kiderült, hogy az üvegezés egyik feladata volt neki, hogy megcsókoljon. Amikor ezt megtudtam egyszerűen lemerevedtem, hazudott, vagyis nem, mert nem mondta, hogy szeret. Csak én hülye hittem azt, hogy igen... Hogy lehettem ilyen idióta. Amikor leszálltunk elköszöntünk egymástól és mindenki hazaindult. Dani odajött hozzám - Figyelj, nem megyünk enni? El kell magyaráznom valamit. - mondta abban a hitben, hogy nem tudok semmiről. 

 - Nem kell pocsékolnod a pénzed és az időd rám. Tudom, hogy csak fogadás volt.. /kicsordult a könnyem/
 - Nem.. félre érted.. /próbált magyarázkodni/
 - Nem,  dehogy. Nem haragszom, végül is, nem hazudtál. Nem mondtad, hogy szeretsz, vagy sem. Ismétlem, nem haragszom, csak többet ne szólj, hozzám... kérlek. /ebben a pillanatban elcsuklott a hangom/

Aznap hazáig sírtam. De másnaptól, nem ejtettem egy könnyet sem érte. Bár még mindig fájt, hogy becsapott. De mit vártam egy olyantól, aki soha nem értheti milyen az, ha átnéznek rajta, mintha láthatatlan lenne... soha nem fog megérteni engem. De most már nem is érdekel.

[...]
    Eltelt a nyári szünet, végig éltük a szeptembert. Aztán elszaladt az október, és talán még annál is gyorsabban a december. A "menő" lányok és fiúk folyamatosan ezzel ugrattak, nem is keveset. A barátim nem emlegették. De valahogy nem tudtam bízni bennük, hogy ezt a fontos dolgot nem mondták el... Most itt van december közepe. Anyával megbeszéltem, hogy a téli szünet után átmegyek egy másik suliba, ha nem sikerül beilleszkednem. Hát azt hiszem, nem sikerült :/. Ez alatt a három hónap alatt egyszer sem beszélgettünk, még köszönni sem köszöntünk egymásnak. Bár átvágott azt hiszem, még mindig szeretem. Bárcsak egy nap azt mondaná, hogy szeret... Legalább egyszer.

[*Lili szemszöge*]
    A suli utolsó napján volt egy karácsonyi buli. Egész jól sikerült. A sütik is finomak voltak :3. Hamar eljöttem, mert hát egyedül ülni nem túl jó, főleg egy bulin... Még mielőtt hazaindultam, körbejártam a sulit, mert azt hiszem ez az utolsó, hogy itt vagyok. Hazamentem, sütni akartam olyan sütit, mint amit ettem, de nem volt otthon pár hozzávaló. Így hát elsétáltam a boltba.

[*Dani szemszöge*]
    A karácsonyi buli egész jó volt. De rossz volt látni, hogy Lili ott ül teljesen egyedül. És a legkínzóbb, hogy én nem mehetek oda hozzá. De legalább ennyit meg kell tennem neki. Ez a legkevesebb azután, ahogy megbántottam. Egyszerűen belebolondulok, hogy nem mehetek oda hozzá beszélgetni. Nem hallhatom a hangját, nem mosolyog rám. De ami kicsit megkönnyíti az, hogy minden nap láthatom. Nem rám mosolyog, de legalább látom a ragyogó arcát. Amíg ezen gondolkoztam egyszer csak eltűnt. Vajon hova ment, ezen gondolkoztam amikor Krisz hozzám szólt. - Szerinted? - kérdezte.

 - Mi, szerintem? /kicsit elkalandoztam/
 - Hát, amiről beszéltünk... mit gondolsz arról, hogy Lili csak úgy itt hagyja a sulit. 
 - Hogy mi-micsoda? /nem hagyhatja itt, nekem szüksége van rá/
 - Elmegy egy másik suliba. Téli szünet után már rögtön odamegy..
 - Öööö... a-azt hiszem, most megyek. Csá

Úristen nem mehet el. Azt nem viselném el. Beszélnem kell vele, nem hagyom, hogy itt hagyjon. Ez után száguldottam a házukhoz. Hosszú idő volt, míg odaértem. Nem érdekel, hogy mi lesz, de el kell mondanom neki, hogy szeretem. Nincs más esélyem. Ott álltam az ajtajuk előtt, tétováztam, hogy mikor csengessek be. Végül megtettem, az anyukája nyitotta ki. Azt mondta nincs itthon, de nem tudja, hogy hová ment. Nem hiszem el, elszalasztottam az esélyeim. Lassan haza indultam, és pechemre elkezdett esni a hó is. Ez az év első hója...

[...*Lili szemszöge*]
    Megvettem mindent, ami kell. Mikor kiléptem a boltból láttam, hogy már szakad a hó. Pont most nem hoztam ernyőt se és kapucnim sincs. Hát persze ki számít hóra, ha eddig még nem esett. Mindegy, ha sietek haza, akkor nem ázok el annyira. Éppen rohanásban voltam haza, amikor megláttam Őt az utcán szemben jönni. Dani... el sem búcsúztam tőle, most látom utoljára. És valahogy úgy tűnt, mintha észre sem vett volna. Amikor egy karnyújtásnyira állt tőlem megszólalt.

 - Tényleg elmész?
 - Mi? Ja, igen... hát akkor, szia. / kicsit meglepődtem, hogy hozzám szól, és azt hiszem a mondat végén a hangom is elcsuklott egy picikét/
 - Várj, nem mehetsz el... mi lesz velem, ha elmész /közbe akartam szólni/ Nem, be akarom fejezni. El akarom mondani. Nem mehetsz el... És még azt is el kell mondanom, hogy- hogy belehalok, ha nem látom a mosolyod.. és, hogy gyönyörűek a szemeid.. És még sorolhatnám, hogy kedves, aranyos... felsorolhatnám, hogy mit szeretek benned. Például azt, amikor olyan esetlen vagy, és.. és, hogy amikor egyedül ülsz, úgy érzem meg kell, vigasztaljalak. És még holnapig mondanám, de a lényeg az az, hogy SZERETLEK. Igen, nagyon is... És a gólyatáboros dolog... már akkor is tetszettél, és nem azért csókoltalak meg, mert egy buta játék ezt szabta ki... Egyszerűen azért, mert szeretlek. És éppen ezért nem bírnám ki, ha nem látnálak mindennap. /úristen, el sem hiszem.. szeret, ezt gondolva könnybe lábadt a szemem a boldogságtól/

A zuhogó hóban csak néztük egymást némán. Csak mélyen néztük egymás szemét, majd egyszer csak megcsókoltuk egymást. A csókja puha volt és édes... Az arcomra eső hópelyhek simogatták az arcomat. Olyan régóta vártam már arra, hogy így megcsókoljon. Az alatt az az idő, mintha megállt volna. Csak mi ketten voltunk a világon. El sem hiszem, Dani szeret engem... És itt van velem, mellettem és fogja a kezem.

[...]
    Végül is nem mentem másik iskolába. Danival járni kezdtünk, jelenleg két éve vagyunk együtt. Még mindig nagyon-nagyon szeretjük egymást. Ha visszagondolok azokra az időkre.. Csak annyi fogalmazódik meg bennem, hogy nyáron kipattant egy szikra kettőnk között. Majd idővel decemberre az első hóra fellobbant a tűz, amelyet semmisem olthat ki.