40.rész

(Október 24, vasárnap)

    Reggel, amikor felkeltem, már nem volt mellettem.. A szemeim égtek a tegnapi sok sírástól. Hogy lehettem ekkora hülye?! Miért kellett nekem pont a Levi vigasza? Lementem a konyhába, Norbi éppen a tegnapi vacsorát (amit ő főzött) dobta ki. Köszöntem neki, de ő úgy tett, mintha ott sem lennék. Miközben mosogatta a tányérokat, elkezdtem elmondani neki mi is történt.

 - Figyelj, sajnálom.. nem szándékos volt. Én nem akartam megcsókolni, ő csókolt meg...

 - Persze és csak úgy.. beszélgettetek a plüss macikról és csak úgy elcsattant... ja, persze /szinte keresztüldöfött a szemeivel/

 - Neem.. /könnybe lábadt a szemem/ az ő vállán sírtam ki magam.. teljesen ki voltam bukva.

 - Na, hát gratulálok.. itt vagyok neked, de egy másik srácnak sírod el a bajod?! /mondta dühösen/

 - Csak.. csak, mert azt hittem megcsalsz. Tessék kimondtam.. /potyogtak a könnyeim, de ő csak mosogatott tovább/

 - Mi??? Te normális vagy?! Hogy, hogy a f@$#ß^ gondolhattál ilyet?

 - Hát, mert kerültél pénteken, nem mondtad el, hogy hova mentél, és Klemi rosszban van a Marcival.. és láttalak beszélni titeket titokban.. nem is tudom, egyszerűen hülye voltam..

 - Hát szép.. gratulálok, nem elég, hogy engem ilyennek tartasz, de még Klemit is az ezeréves barátnődet? Komolyan még van képed beszélni velem, vagy az ő szemébe nézni.. És különben is, miért nem hallgatóztál inkább..? Még az is jobb lett volna. /már dühösen kiabált/

 - Nem tudom, rosszulesett, és talán csak nem akartam tudomást venni róla..Ezért is futottam el úgy, hogy Levit is fellöktem. Úgy, hogy szájon csókolt.. /Jézusom, mit mondtam.. már megint hadartam és kicsúszott a számon, ez csak olaj volt a tűzre/

 - Hogy mit csináltál!? Két nap alatt kétszer "VÉLETLENÜL" lekaptad ugyanazt a srácot? /annyira dühöngött, hogy eltörte a tányért/

  Amivel elvágta a kezét, én odaléptem és megfogtam a kezét. Nagyon megijedtem, mert hirtelen nagyon sok vér lett mindenütt.. de ő dühében kirántotta a kézét, amivel fellökött. Én pedig nekiestem arccal az asztal élének. (Akkora lendülettel, hogy arrébb tolódott az asztalés felborult az egyik szék.) Mindketten ledermedtünk egy másodpercre. Norbi feleszmélt és fel akart segíteni.. de ellöktem a kezét és bőgve beszaladtam a fürdőbe. Megmostam a véres kezem és az arcom. Addigra teljesen belilult a jobb arccsontom. Lesiettem a konyhába jégért, Norbi a széken ült és próbálta elállítani a vérzést. Odaszorítottam a jeget az arcomhoz.. Ő odajött, hozzám, de én elléptem tőle.

  - Ne, gyere a közelembe... hagyj békén.  

  Ezután felmentem a szobámba. Hál' Istennek nem dagadt be, csak fáj és nagyon csúnya lila. Nehezen, de sikerült elfednem alapozóval... Bár tudom, hogy nem szándékosan lökött az asztalnak, de mégis vélek tőle és az erejétől. Lementem a konyhába, hogy megnézzem jól van-e. Még mindig nagyon vérzett a keze.. Odajött hozzám, és megsimította az arcom, én persze felszisszentem.

 - Annyira sajnálom... /csuklott el a hangja/ Ezt nem csinálhatjuk így tovább... hogyha nem az enyém a szíved, akkor nincs értelme, annak, hogy járunk..

 - Te miket beszélsz? Én téged szeretlek, azok csak véletlen balesetek volta(k)..

 - Persze az is, hogy több mint három hete reggelente találkozgatsz vele.

 - Mi? Nem, nem is vele, hanem... /fejeztem volna be, de Andiék éppen akkor értek haza/

  Amikor Andi meglátta Norbi nagyon vérző kezét és a sápadt arcát azonnal azt mondta, hogy a kórházba kell mennie. Amíg Zoli kicsit megnyugtatta Andit a konyhába.. Norbi annyit mondott:

 - Semmi értelme ennek.. Mindenki jobban járna, ha szakítanánk.

 - Mindenki, csak én nem.. Szeretlek, értsd már meg...

 - Az lehet, de mindezek után már nem tudok a szemedbe nézni.. 

 - Értem, akkor.. /csuklott el a hangom/ talán jobb, ha vissza sem jövök /már nem tudtam sírni, annyit sírtam, hogy valahogy nem csordult ki több csepp/

  De belül szinte ordítottam a fájdalomtól, tomboltam.. Legszívesebben ott helyben eltűntem volna. Andiék indultak a kocsihoz. Én is menni akartam, de Andi azt mondta, nincs rá időm. Csak akkor néztem az órára, már 10:30 volt. Délben indul a repülőm, szóval 11-re ott kell lennem a reptéren. Mikor rám csukták az ajtót összeroskadtam... üvölteni tudtam volna fájdalmamban, de ugyanakkor egy halovány hang sem jött ki a torkomon. Összekaptam magam és elindultam a repülőtérre. Mielőtt még felszálltam volna a buszra elbúcsúztam mindentől... Úton, a buszról megnéztem még egyszer Klemi házát, majd elhaladtam a suli mellett. Végül a régi házunkat, és a Tomiék házát. A különbség a múltkori és a mostani búcsú között, hogy most nem áll ott mögöttem senki, aki integetne, addig, míg lát egy pontot is belőlem. Felszálltam a repülőre, így ismét visszatérek Párizsba, a romantika városába. Nem, hogy szerelem nélkül, hanem egy fájó szerelmes sebbel a szívemen. Vajon túlélem-e ezt a fájdalmat? Elmúlik valaha is ez a szerelem?És szerethetek-e mást úgy vagy jobban, mint ezt a személyt??