44.rész

~Louis... megbánta a múltat?!

(Október 25.)

    Reggel, borzalmasan néztem ki. A sminkem elkenődve, a szemeim be voltak dagadva. Azon gondolkoztam, hogy mit mondjak, ha lemegyek.. Végül, úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz. Mikor lementem csak Szandi nézte a Tv-t.

 - Hát anyáék? /kérdeztem/

 - Elmentek vásárolni.. Na, most pedig mond el mi bajod volt este.

Elmeséltem neki mindent, Norbiról, azt, hogy Levi megölelt stb. , és azt is, ami tegnap történt Louissal. Erre nem túl sokat tudott mondani. 

 - Tudom, hogy szereted, Norbit. Nem mondom, hogy felejtsd el, vagy hasonlók. De ne fuss olyan után, aki így félredob. /egy párperces csend után ismét beszélni kezdett/ - Tudod mit nem értek... Ha tegnap el tudtad magadtól lökni Louist, akkor előtte Levit miért nem?! 

  Nos, hogy most feltette a kérdést nem tudom... Nem, mintha erősebb lenne Levi louisnál.. vagy valami. Felmentem a szobámba és felhívtam Lulut, Chart, és Roult. Pechemre egyikük sem ért rá. Milyen már ez? A barátjuknak szüksége lenne rájuk, de nem érnek rá. Na, jó lehet így kicsit önzőnek tűnök. Ezután eldöntöttem, hogy egy csajos napot tartok a hugimmal, amikor lerombolta az elképzelésemet. A sulival megy tanulmányi kiállításra. (Ha szükségem lenne valakire akkor senki sem ér rá.) Úgy döntöttem megnézek egy filmet. A fiú éppen be vallotta a lánynak, hogy szereti, amikor csengettek. Kinyitottam, és megpillantottam Louis-t. Már megint mit akar itt.

 - Úristen!! Hogy nézel ki? /hát köszönöm, régen is ilyen kedves volt/

 - Na, jó.. ha csak ezért jöttél már mehetsz is.

 - Ne, nem.. csak gondoltam rosszul érzed magad. Nem akartam, hogy egyedül legyél. Sejtettem, hogy ki vagy bukva, de, hogy ennyire?

Felvonszolt az emeletre és rendbe szedetett. Amíg vasaltam a hajam megkérdeztem:

 - Miért foglalkozol velem hirtelen? Meg amúgyis, hogy lehetsz velem kedves, mikor én dobtalak.

 - ... Hát vedd, úgy, hogy ez egy kárpótlás az akkoriakért...

  Végül már csak fel kellet öltöznöm, szóval kitoltam a szobám elé. Miután kijöttem a a szobámból sehol nem találtam. Lementem a nappaliba, és akkor pillantottam meg a fényképeket nézegetve. Akaratlanul is odasettenkedtem mögé. Nem fordult meg, de annyit mondott - Akkor mehetünk. - csak ezután fordult meg. Én indultam a kocsimhoz, de megfogott, és az ő autójára mutatott. Jelezve, hogy azzal megyünk.

Hosszú ideig autóztunk, mikor megérkeztünk egy helyre, csak nem tudtam, hogy hova. Olyan fél 12 lehetett akkor. Mikor kiszálltam, megpillantottam a hullámvasutakat, és az óriás kereket.

 - A vidámpark, minek jöttünk ide? /kérdeztem/

 - Nem mindegy? Csak az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat.

  Még be se fejezte a mondatot, mikor megragadta a karom, és vonszolni kezdett a bejárat felé. Megvettük a jegyeket. Elsütötte azt a poént, hogy "Egy felnőtt és egy gyerekjegyet kérnék..". Persze én volnék a gyerek.. Bementünk, majd elkezdtünk körülnézni. Eleinte ő ráncigált fel mindenféle cuccra, volt amelyikről azt sem tudtam, hogy mi fog történni rajta. Egy idő után elkezdtem élvezni, de Louison láttam, hogy kezd elfáradni. Nem érdekelt, valahogy abban a pillanatban semmi nem érdekelt. Kicsit úgy éreztem, magam, mint egy kisgyerek. Két óra felé megkérdezte, hogy nem vagyok-e éhes. Nem voltam túlzottan az, de láttam, hogy ha most nem ül le akkor még összerogy itt nekem. Úgyhogy beültünk egy kajáldába. Ettünk egy keveset, és beszélgettünk. Majd valamiért megkérdeztem tőle még egyszer.

 - Miért jöttünk vidámparkba? ... és miért pont ide?

 - Hát nem emlékszel?

 - Mégis mire? /mondtam teli szájjal/

 - Amikor ideköltöztetek ez volt az első kirándulás ahova eljöttél...

  Jé, tényleg. milyen régen volt már.. Befejeztük az evést, utána még jó ideig barangoltunk a vidámparkban. Már elég későre járt, úgy 5 óra lehetett, mert a nap már ment lefelé. Ezen a ponton már semmi erőm nem volt... Szinte csak csoszogtam és imádkoztam, hogy a kocsiig el tudjak jutni, és nem ott rogyjak össze.

 - Már megyünk? /kérdezte, és elvigyorodott/

 - Igen, teljesen kifáradtam... /mondtam nagy komolyan, majd mosolyogtam fülig érő szájjal/

  Szépen lassan sétáltunk a kijárat irányába, amikor hirtelen szakadni kezdett az eső. Gyorsan beálltunk egy bódé eresze alá. Még akkor nem voltam annyira vizes csak éppen, hogy  vízcsepp foltos volt a ruhám.  Azon gondolkoztam, hogy mikorra fog elállni az eső. Amikor megszakított Louis egy kérdéssel - Van erőd futni, ahogy csak bírsz? - nem értettem mire gondol. még válaszolni sem volt időm. Megragadta a kezem, majd elkezdett futni és húzott maga után. Egy 5 percnyi futás után elértük az óriáskereket. Senki nem állt sorba, így betudtunk ülni rögtön a kabinba. Csurom vizesek voltunk, de mindketten nevettünk.

 - Úristen, ez eszméletlen volt /nevettem, miközben csavartam a hajamból a vizet/

 - Ugye..?  /mosolygott rám kaján vigyorral/

  Beszélgetni kezdtünk. Kérdezgetett Norbiról, de mondtam neki, hogy inkább ne rontsuk el a napot ilyen témával. Ezt követően néma csend lett. Sóhajtott egy nagyot, majd nekikezdett.

 - Sajnálom.. /fürkészte a földet, mintha valami érdekes lett volna ott/

 - Mégis mit? Azt, hogy összekapartál, és egy csodás napot adtál nekem.. /sejtettem mire céloz/

 - Nem... Mindent, azt a régit, amit akkor tetem.. Hiba volt, ezerszer megbántam már. Bár visszatudnék menni abba az időbe, hogy rendbe hozzam.

 - Tudod.. az már a múlt. És sajnos ezen nem lehet változtatni. Külön utakon kezdtünk el járni, és én beleszerettem (kit áltatok.. régen is szerettem) valakibe. Akit még mindig szeretek, bárhogy is próbálok szabadulni a gondolattól...

 - Megértem. /felemelte a fejét és mélyen belenézett a szemembe/ De, ne felejtsd el, hogy rám mindig számíthatsz..

  Ezután megöleltük egymást, majd észrevettük, hogy felértünk az óriáskerék tetejére. Kinéztünk, és azt vettük észre, hogy a lemenő nap csillogtatta az esőcseppeket. Iszonyatosan szép volt. Mire leértünk, elállt az eső (hál' istennek). Louis ekkor már csak annyit mondott - Most a barátod vagyok, de nem jelenti azt, hogy felhagyok azzal, hogy szeresselek. Ezt vésd az eszedbe. - beültünk a kocsiba, és hazamentünk. Útközben Szandi hívott, hogy merre vagyok. Mondtam neki, hogy nemsokára otthon leszek, de ne várjanak meg a vacsival. Amikor hazaértem már sötét volt, megöleltem és megköszöntem a napot. Ezután kiszálltam a kocsiból, és beszaladtam a bejárati ajtó előtti eresz alá. (Mert már megint esett az eső.) Dudált egyet, integetett, miközben elhajtott. Én bementem az ajtón, majd nekitámaszkodtam, és csak mosolyogtam magamban. Azt gondolva, hogy ez a nap milyen jó volt. Megmondom őszintén az is megfordult a fejemben, hogy ha akkor így viselkedik velem, a mai napig itt lennék, és nem mentem volna sehova. De a szívemnek nem tudok parancsolni, még mindig Norbit szeretem.. bármit tesz, vagy nem tesz. Felrohantam a fürdőbe, és vettem egy nagy fürdőt, azután lefeküdtem. Kicsit gondolkodtam, hogy mi lesz, ha visszamegyek.. Majd elaludtam.